Connect with us

technokrata

Windows kontra Linux: a Microsoft visszavág

Laptop

Windows kontra Linux: a Microsoft visszavág

Nemrég még az számított hírnek, ha a Linux olyan helyeken jelent meg, ahol eddig Windows-t használtak, ám most fordult a kocka…

Európában több város is úgy döntött, hogy a költségesnek ítélt Microsoft Windows licenc helyett olcsóbb, nyíltforrású operációs rendszereket alkalmaznak hivatali dolgozóik számítógépes munkáit biztosítandó. Ezen esetek közül talán a müncheni – a Microsoft számára mindenképp – fiaskó kapta a legnagyobb hangot, hiszen a SuSE mellett döntő városvezetés több mint 14 ezer PC-ről űzte el a Windows-t.

Éppen ezért a közelmúltig az számított érdekes hírnek, ha linuxokat alkalmaztak ott, ahol eddig más OS-t használtak. Most azonban megfordult a kocka: a Microsoft egyszerre jelentette be, hogy három európai városban is teret hódított. Szerver és asztali számítógépekre egyaránt felkerül Redmond valamelyik operációs rendszere a következő városokban: a finnországi Turku településen, Litvánia fővárosában, Rigában, és nagy meglepetésre a ˝német trenddel˝ szembehajózó Frankfurtban is.

A londoni Ovum konzultációs cég felmérése szerint kontinensünk vállalati és kormányzati asztali számítógépek tekintetében a Windows 90 százalékos részesedéssel bír – ám a Linux az utóbbi időben kikezdte a Microsoft dominanciáját (Nyugat-Európában már az összes értékesített számítógép 15 százaléka linuxos). Különösen igaz ez a nagyobb profittal bíró szerverpiacon, ahol a nyíltforrású operációs rendszer mind a Windows NT/2000, mind a UNIX számára kemény konkurenciává nőtte ki magát.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek