Connect with us

technokrata

INFOmarket: kilenc játékos nap az Információtechnológiai és telekommunikációs vásáron

Laptop

INFOmarket: kilenc játékos nap az Információtechnológiai és telekommunikációs vásáron

Szeptember 6-14. között fogadja a játékos kedvű látogatókat az INFOmarket.

A játékoké lesz a főszerep Magyarország legnagyobb, nagyközönségnek szóló informatikai rendezvényén. A BNV-vel tavaly első ízben megrendezett INFOmarket – Információtechnológiai és telekommunikációs vásár együttesen 110 ezer látogatót vonzott Budapesti Vásárközpontba.

Ebben az évben meghosszabbított, kilenc napos (két hétvégés!) nyitvatartással, szeptember 6-14. között fogadja a játékos kedvű látogatókat az INFOmarket, amelyre, valamint a kiállítással egyidőben megrendezésre kerülő Budapesti Nemzetközi Vásár, Magyar Világ, Intersound és a Budapesti Divat Napok rendezvényekre összesen 130 ezer érdeklődőt várnak a szervezők.

Külön „Játékszigeten” mérhetik össze tudásukat a PlayStation játék rajongói, a robotharcok kedvelői, illetve a tavaly nagy sikert arató Counter-Strike játék idei bajnokságának résztvevői. A számítógépes versenyekre eddig több százan jelezték részvételi szándékukat. A szigeten önálló blokkot alkotnak a játékokhoz kapcsolódó szoftverek, a szoftvereket kiszolgáló technikai háttér valamint a mobil kommunikáció „élő” tesztelése.

A látványos közönségcsalogató programok és virtuális bajnokságok az információtechnológiai, továbbá az adat és telekommunikációs cégek bemutatkozását kísérik. A hardver és szoftver piac újdonságai mellet irodatechnikai cikkek, adatátviteli- berendezések, szolgáltatások, vonalas-, mobil készülékek és szolgáltatások, e-mail-, GSP rendszerek és szolgáltatások, M-Commerce, valamint műholdas és mikrohullámú rendszerek alkotják a termékskálát. Figyelemmel kísérik a kiállítást a jelentős számítástechnikai lapok, amelyek szintén jelen lesznek a standokon.

Az INFOmarket sikerét jelzi, hogy a visszatérő kiállítók mellett 65% az új jelentkezők aránya.

A kiállítás szakmai partnere az Informatikai Vállalkozások Szövetsége.

Az INFOmarket egyedülálló bemutatkozási és értékesítési lehetőséget teremt a kiállítóknak és kellemes kikapcsolódást a látogatóknak szeptember 6-14. között a Budapesti Vásárközpont „D” pavilonjában.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek