Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vasárnap Elton John – Westel Kapcsolat koncert Budapesten

Laptop

Vasárnap Elton John – Westel Kapcsolat koncert Budapesten

Az idei év várhatóan legnagyobb európai koncertjének előkészületei már javában zajlanak és Elton John szuperprodukcióját a fokozott érdeklődésre tekintettel minden eddigit meghaladó szervezési munkák előzik meg. A koncert az előző évek hagyományainak megfelelően mindenki számára ingyenes.

Június 22-én, azaz vasárnap 6 órakor a budapesti Felvonulás tér Magyarország és várhatóan Európa legnagyobb koncertjének helyszínévé alakul át. Az egész estés szabadtéri monstre zenei esemény sztárvendége a világszerte kiemelkedő népszerűségnek örvendő Elton John és zenekara, a magyar fellépő pedig Charlie lesz. A világsztár budapesti szereplése soha nem látott előkészületeket igényel, a Kapcsolat koncert zökkenőmentes lebonyolításán közel 400-an dolgoznak és a két fellépő művész, valamint az őket kísérő stáb számára 14 konténerből álló kisebb város épül fel. Elton John magánrepülővel érkezik a regionális fellépések szempontjából kiemelt szerepet játszó magyar fővárosba és innen indul majd bukaresti koncertjére. Az 56 éves világhírű énekes és az őt kísérő 24 fős csapat számára a szervezők az otthoni körülményeket igyekeznek biztosítani, így a koncert helyszínén többek között konyha, fürdőszoba, vasalószoba és 10 telefonvonal áll rendelkezésre. Elton Johnt Budapesten a saját sofőrje vezette gépkocsi szállítja és saját szakácsa készíti el a számára kedves ételeket.

Szenzációs látvány- és hangtechnika a Kapcsolat koncerten

A koncert helyszínén 4 vetített felületen (két vászon a 15 méter magas színpad két oldalán található) és 3, Európa jelenleg legkorszerűbb látványtechnikai berendezései közé tartozó, televízió minőségű képet biztosító kamionon követhető majd az esemény minden pillanata. A nappali fényben is kiváló képet adó, kamionokra szerelt kivetítők délután 5 órától műsort sugároznak és a két fellépő közötti 20-30 perces technikai szünetben szintén fontos szerepet játszanak a jelenlévők szórakoztatásában. Összesen 300 négyzetméternyi vetített felületen nézhetők majd a digitális kamerák közvetített pillanatok.

A koncert kapcsán életbe lépő korlátozások

A Kapcsolat koncert hatalmas előkészítő munkálatai miatt a Felvonulás téren 18-a reggel 7 óra óta megállási és várakozási tilalom van érvényben és a korlátozás egészen 24-én reggel 6 óráig életben is marad.
Vasárnap 15 órától a Dózsa György út Dembinszky utca és a Hősök tere között része lezárásra kerül és a koncert napján a Dózsa György úttal kapcsolatban lévő kis utcák tér felőli része nem járható majd, így azok zsákutcákká alakulnak (a Felvonulási tér felőli végük kordonnal lesz lezárva).
A Koós Károly sétány a nyári időszakokban megszokott módon csak gyalog járható, azonban a lezárás az eddigieknél hosszabb ideig, vasárnap éjfélig tart. Szintén nem járható majd az Ulof Palme sétány Hősök tere és Zichy Mihály utca közötti szakasza sem.

Közlekedés a Kapcsolat koncert idején

Általános érvényű kérés, hogy a Kapcsolat koncert környékén célszerű kerülni a gépkocsi-használatot. A lezárások, elterelések és a több százezres tömeg miatt a Felvonulási tér és több utcányi környéke gépjárművekkel nehezen járható lesz, a szervezők javaslatának megfelelően érdemes távolabb parkolni. A tömegközlekedési eszközök közül az 1-es villamos, a 7-es busz és a kis földalatti 16 órától üzemzárásig sűrűbben közlekednek. A kis földalatti a gyakoribb járatok mellett hosszabb ideig szállítja az utasokat, az utolsó járat 24:00 órakor indul, a koncert helyszínéről gyalog is elérhető 1-es villamos utolsó szerelvénye pedig 23:30 órakor fut ki. A Felvonulási téren zajló Kapcsolat koncert hatalmas érdeklődés miatt a helyszínt érintő BKV járatok, így a 70-es troli, 30-as troli és 79-es troli 15 órától üzemzárásig kerülő útvonalon közlekednek. A Felvonulási téri bruttó 1500 négyzetméter alapterületű színpad és környéke, azaz a Műcsarnok melletti terület egészében le lesz zárva. A tér gyalogosan elsősorban az Andrássy út és a Koós Károly sétány felől közelíthető meg.

Biztonság

A Kapcsolat koncert komoly biztonsági előkészületek mellett zajlik majd, azonban a szervezők minden résztvevőt felkérnek, hogy saját és mások érdekében feltétlenül tartsák szem előtt az alábbi szempontokat:

Esernyőt még eső esetén se hozzanak, javasolt ilyen esetben az esőkabát.
Üveget, éles és balesetveszélyes tárgyakat, műanyag palackokat vagy más veszélyesnek ítélhető tárgyat semmi esetre se tartsanak maguknál.
Alkoholt csak mértékkel fogyasszanak és jó idő esetén ügyeljenek a folyadékpótlása (víz, üdítő).
14 év alattiak elsősorban kísérővel látogassák a koncertet.

Környezetvédelem és egészségügyi ellátás

A Kapcsolat koncert a Felvonulási tér egészét, a Dózsa György utat és a környező utcákat egyaránt érinti majd. A több százezer résztvevő egyetlen helyen a környezetre jelentős megterhelést jelent majd, ezért az esemény helyszínén folyamatosan sokan dolgoznak majd a közterületek tisztántartása érdekében.
A kihelyezett 64 zöld konténer és központi szeméttároló konténerek gondoskodnak a felgyülemlő szemét (műanyag poharak, csomagolóanyagok stb.) begyűjthetőségéről és tárolásáról. A téren húzódó zöld sávot megvédendő kordonnal kerítik el és a szervezők határozottan kérnek mindenkit, hogy a vigyázzanak a zöld területre és növényzetre a rendezvény helyszínén és környékén is.
A tér különböző pontjain összesen 98 darab kihelyezett korszerű illemhely áll a látogatók rendelkezésére, ezekből 3 darab kifejezetten mozgássérültek számára készült.
Kisebb balesetek, illetve rosszullét esetére a szakszerű és gyors orvosi ellátásban 2 rohamkocsi, 6 esetkocsi, 1 mentőkocsi és 2 szállítókocsi segít. Probléma esetén célszerű a legközelebbi rendezőhöz vagy biztonsági munkatárshoz fordulni, akik a legközelebbi autóhoz irányítják az érdeklődőt.

A Kapcsolat koncerten kiemelt figyelem övezi a mozgáskorlátozottakat

A Westel évek óta alkalmaz mozgáskorlátozottakat és a Kapcsolat koncert során is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esemény megtekintése kerekes székekkel se jelentsen gondot. Az 1700 VIP lelátónál éppen ezért elkülönített részen 20-25 tolókocsis vendéget és kísérőjét tudja fogadni, ahova a Mozgáskorlátozottak Országos Egyesületének segítségével érkeznek

A Kapcsolat Koncert a Westel által szervezett évi több mint 200 rendezvény kiemelkedő eseménye, amely immáron hagyománnyá vált, és amely idén 8. alkalommal kerül megrendezésre. A Westel belföldi hívószámának, a 06-30-nak megfelelően június 30-án (vagy ahhoz közeli időpontban) megtartott koncert elnyerte a Magyarország legnagyobb ingyenes szabadtéri rendezvénye címet. Az idei esemény sikeres megrendezéséhez a Siemens Mobile és a MOL főtámogatóként, a Volkswagen, a Dréher és a Coca-Cola támogatóként, az RTL Klub, a Sláger Rádió és a Pesti Est médiatámogatóként járul hozzá.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés