Connect with us

technokrata

Már 3 milliárd dollár a jogtalanul ˝felturbózott˝ linuxok ára

Laptop

Már 3 milliárd dollár a jogtalanul ˝felturbózott˝ linuxok ára

Az SCO szerint az IBM úgy tette a linuxok számára elérhetővé a csoporttól licencelt UNIX-technológiákat, hogy nem fizette meg azok után a jogdíjakat. A márciusi 1 milliárd dolláros kárigényét az SCO hétfőn 3 milliárdra növelte.

A utahi körzeti bíróságnál hétfőn az SCO megemelte kárigényének összegét: az eredeti fájdalomdíjat megtriplázta. Emellett kérte, hogy tiltsák be az IBM UNIX-os termékeinek értékesítését; azzal indokolván ezt a kérést, hogy az abból származó bevételek a ki nem fizetett jogdíjak miatt üzleti hátrányt okoznak az SCO-nak. Szintén a nap eseménye, hogy néhány vitatott kérdésről lerántotta a leplet a cég, és közölte, a linuxok mely részét érinti – szerinte – a szabványok megsértése.

Meg is indokolták, miért háromszorozták meg a pénzbüntetésbeli igényüket: 1 milliárd dollár az SCO-val kötött szerződés megsértéséért, 1 milliárd dollár az IBM és a Sequent (melyet a Kék Óriás 1999-ben felvásárolt) közötti szerződés megsértéséért, s végül még 1 milliárd dollár nem tisztességes verseny miatt.

A módosított kereset szerint a Linux komoly üzleti célokat kielégítő átalakítása technológiailag nem lehetséges a következők nélkül: a, nagyfokú koordináció; b, drága és bonyolult konstrukciók és tesztelési felszerelések alkalmazása; c, UNIX kódokhoz és fejlesztési eljárásokhoz való hozzáférés; d, UNIX architektúrális tapasztalat; e, igen jelentős anyagi befektetés. Eszerint a Linux csak akkor lehetne hatékonyan használható vállalati szinten, ha a forráskódot egy nagy tőkével rendelkező cég segítségével alakítják át, vagy bizonyos részeit már meglévő UNIX forráskódból átemelik.

Fény derült emellett az átvett technológiák egy részére: az SCO elmondása szerint az IBM az úgynevezett Remote Copy Update rendszert tette elérhetővé a linuxokban. Az RCU a multiprocesszoros szerverek memóriakezelésében játszik szerepet. (Torvalds 2002 októberében bólintott rá az RCU linuxokban való használatára.)



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek