Connect with us

Hirdetés

technokrata

Játékdömping a Sun révén?

Laptop

Játékdömping a Sun révén?

A Sun Microsystems még népszerűbbé kívánja tenni Java technológiáját, így létrehozott a cégen belül egy külön részleget, mely csak Java-s játékok népszerűsítésén fog dolgozni.

A JavaOne konferencia keretein belül jelentette be a cég, hogy létrehozta a Game Technologies Group formációt, melynek egyetlen feladata lesz csak: olyan technológiákat kell kifejlesztenie, melyeket játékokban lehet alkalmazni, különös tekintettel az online kikapcsolódásra. Az új részleget Chris Mellisinos, a Sun játékközösségel kapcsolatot tartó ˝nagykövete˝ fogja vezetni.

John Fowler, a Sun szoftverfejlesztéseinek egyik technológiai vezetője elmondta, hogy a csoport elsődleges célja a multiplatformos Java programnyelv propagálása; azaz annak elhitetése a fejlesztőkkel, hogy ez a legjobb választás játékok létrehozására. Fowler szerint nagy előnyt jelent számukra, hogy a mobiltelefonokon futó játékoknál gyakorlatilag egyeduralkodó formátummá nőtte ki magát a Java. Ezzel egyébként a Venture Development egy elemzője, Chris Lanfear is egyetértett, aki szerint a Sun Java programnyelvének a mobiltelefonokon való alkalmazása az egyik legnagyobb sikere.

PC-s környezetben is számos játék létezik, mely a Java-ra alapul; ám ezek többnyire egyszerű online játékok. Az emberek fejében a Java olyan programnyelvként él, amely egyszerűbb dolgokra nagyon jól használható, ám a bonyolultabb, látványos grafikával bíró megoldásokra már másik nyelvet kell választani; mondta Melissinos. Ennek ellenkezőjéről kell most meggyőzniük a világot – éppen ezért igyekeznek szorosan együttműködni a játékkiadók minél nagyobb részével, biztosítva számukra minden szükséges információt mind szerver, mind szoftver oldalról.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés