Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Graphisoft átadta Matematika Alapítványának ez évi díjait

Laptop

A Graphisoft átadta Matematika Alapítványának ez évi díjait

21 matematikatanár részesült az immár hat éves Alapítvány elismerésében.

2003. június 2-án, miután Magyar Bálint oktatási miniszter a Néprajzi Múzeumban rendezett ünnepségen az OKTV-n legjobb eredményt elért diákokat kitüntette, Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke az őket felkészítő tanároknak adta át a Graphisoft Alapítvány a Matematika Oktatásért díjait. Ebben az évben 21 matematikatanár – 6 budapesti és 15 vidéki középiskolából – részesült a tehetséggondozás terén országszerte kiemelkedő teljesítményéért a vállalat elismerésében.

Az Alapítvány célja, hogy támogassa a matematikaoktatás területén kiemelkedő eredményeket elérő tanárokat és némiképp hozzájáruljon a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülésének növeléséhez. Ennek megfelelően személyenként 200.000 forinttal jutalmazza az évente megrendezésre kerülő Országos Középiskolai Matematikai Tanulmányi Versenyen és az Arany Dániel Matematika Versenyen jó helyezést elérő diákok tanárait. A két rangos matematika versenyen idén mintegy 52.000 tehetséges fiatal mérte össze tudását.

Az Alapítvány kuratóriumának tagjai: Váncsa István újságíró, publicista, Holics László középiskolai fizikatanár, Apáczai Csere János Gimnázium, a kuratórium elnöke az Alapító megbízásából Czéh Eszter, a Graphisoft humánpolitikai igazgatója.

A hat éve létrehozott Alapítvány, melynek pénzeszközeit gyarapítandó Bojár Gábor Széchenyi díjának közel kétmillió forintos összegét ajánlotta fel, az idei tanévben is ötmillió forintot fordított a kimagasló tanári munka díjazására.

“Nagy öröm számomra, hogy díjunkkal ismét kifejezhetjük nagyrabecsülésünket azoknak a tanároknak, akiknek oroszlánrészük van a fiatal tehetségek kibontakoztatásában. Fontosnak tartjuk, hogy egyre több cég vállaljon részt az oktatás támogatásában, ezzel is ösztönözve és elismerve a kimagasló teljesítményeket.” – mondta Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke.

A Graphisoft oktatást támogató tevékenysége szervesen kapcsolódik a cég kultúrájához. A vállalat minden évben nagyvonalúan támogatja az oktatást és a tehetséggondozást Magyarországon, hogy tisztelettel adózzon a kiemelkedő tanári, pedagógusi teljesítmények előtt, és példájával ösztönözze a többi magyarországi vállalatot a hazai oktatás különböző területeinek támogatására. A Graphisoft évente több mint tízmillió forinttal járul hozzá a közép- illetve felsőfokú matematikaoktatás és építészeti képzés színvonalának emeléséhez. A cég a középiskolai oktatásra összpontosító Matematika Alapítványának tevékenységén túl támogatja hazai és külföldi szakmai események, konferenciák megrendezését. A Graphisoft az Ericssonnal és a Richterrel 2000-ben megalapította a RÁTZ TANÁR ÚR ÉLETMŰDÍJ-at, a magyarországi természettudományos oktatásban végzett tanári munka rangjának, erkölcsi és anyagi megbecsülésének növelésére. Az egyenként 1 millió forint összegű életműdíjat a három cég közös Alapítványának Kuratóriuma évente ítéli oda 2 matematika-, 2 fizika- és 2 kémiatanárnak. Az életműdíjak átadására harmadik alkalommal 2003. november 18-án díjkiosztó gálaesten kerül sor a Thália Színházban, a hazai közélet számos jeles képviselőjének részvételével. A közvélemény ekkor értesülhet a szakmai bíráló bizottság döntéséről.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés