Connect with us

technokrata

Az Ati sem tételenkedik – bejelentette saját, mobil számítógépekbe szánt GPU-it

Laptop

Az Ati sem tételenkedik – bejelentette saját, mobil számítógépekbe szánt GPU-it

Az Nvidia bejelentésére reagálva a kanadai székhelyű Ati is bejelentette új, notebookokba szánt grafikus processzorait.

Alig szerezte meg a vezetést a mobil számítógépek piacán az Nvidia a frissen bejelentett GeForce FX Go kártyáival, az Ati már reagált is a távol-keleti gyártó bejelentésére: piacra hozta a Mobility Radeon 9600-ast (és a Mobility Radeon 7000 IGP-t).

A 9600-as azok számára készült, akik nagy grafikus teljesítményre vágynak amellett, hogy a notebookok terén alapvető fontosságúnak tartott mobilitás is megmaradjon. Négy változatban lehet majd kapni az Ati ezen fejlesztését: ebből egy külső memóriát használ, a másik három típus viszont a chipen elhelyezkedő memóriával büszkélkedhet (ráadásul ebből 128 MB-nyi található rajtuk).

Ez lesz az első olyan chip, ami GDDR-2M memóriát használ (ezt a fajta megoldást kifejezetten a mobil számítógépekbe tervezett grafikus vezérlőkhöz fejlesztették ki). A magabiztos kinyilatkoztatások szerint a Mobility Radeon 9600-as grafikus processzor a leggyorsabb a noteszgépek piacán – de mivel még az Ati technológiájával kapcsolatban sem állnak rendelkezésre tesztek, nem lehet véleményt mondani. Mindenesetre a háború eszkalálódni látszik a notebookok piacára is.

Az Ati másik bejelentése a Mobility Radeon 7000 IGP, amelyet elsősorban a Pentium 4-M processzorral felszerelt noteszgépekbe szántak. A chip érdekessége, hogy támogatja a DDR333-at. Emellett rendelkezik a Powerplay képességgel (ez energiakímélő működést tesz lehetővé), illetve két kijelzőt is képes egyszerre ellátni adatokkal.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek