Connect with us

Hirdetés

technokrata

Név- és licencváltás a Red Hatnál

Laptop

Név- és licencváltás a Red Hatnál

A Red Hat bejelentette, hogy új néven hozza piacra Advanced Server szoftverének egy alacsonyabb árszegmensbe eső változatát.

Mint minden nagyobb szoftverfejlesztő cég, a Red Hat is igyekszik profitot termelni munkájából. Az Advanced Server népszerűsítésére most bejelentették annak egy olcsóbb változatát, valamint azt is, hogy átnevezik ezen terméküket. A Red Hat Enterprise Linux AS névre keresztelt szoftver felel meg a korábbi Advanced Servernek, míg az olcsóbb változat az ES lesz.

Ez utóbbit egyébként az egy- és kétprocesszoros szerverekre szánják operációs rendszer gyanánt – derült ki Mark De Visser, a cég marketingigazgatójának elmondásából. Erre a lépésre azért volt szükség, mert az ebbe a kategóriába tartozó szerverek tulajdonosai nem szívesen fizették ki az 1500-2500 dollár éves díjat – inkább másik megoldást kerestek. Ezen okulva a Red Hat Enterprise Linux ES lényegesen olcsóbb lesz: évente 350 és 800 dollár közé esik majd az az összeg, amit ki kell fizetni a fejlesztőnek az OS használatáért. Az árkülönbség a támogatás (support) milyenségének függvényében változik.

Ezen kívül a Red Hat vállalati felhasználására szánt linuxainak családjában WS verzióval jelentkezik a munkaállomásokra szánt változat. Ennek éves díja 180 és 300 dollár közé esik – szintén a support milyenségétől függően.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés