Connect with us

Hirdetés

technokrata

A KPMG készítheti elő a hírközlési törvényt

Laptop

A KPMG készítheti elő a hírközlési törvényt

A KPMG Hungária Kft. készítheti elő a hírközlési törvény (hit.) módosítását bruttó 431 millió forintért, miután elnyerte az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) által kiírt tárgyalásos, gyorsított közbeszerzési eljárást – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.

A két szakaszban megvalósítandó megbízás magába foglalja a projektterv elkészítését, a kockázatelemzést, a projekt nyomon követését, a kritikus helyzetek és a változásmenedzsment kezelését, az esetleges alvállalkozók összefogását, adta hírül az MTI.

A nyertesnek meg kell valósítania az európai uniós jogszabályokkal, irányelvekkel való harmonizációt, az EU-csatlakozással kapcsolatos átfogó jogalkotási folyamat kidolgozását, különös tekintettel az új keretszabályozás átvételének menetrendjére.

A hit. módosítása során a tanácsadó cégnek figyelemmel kell lennie a Hírközlési Felügyelet (HíF), illetve a Hírközlési Döntőbizottság (HDB) tényleges piacigazgató szerepének érvényesülésére, a működés hatékonyságának és a kapcsolódó intézményrendszer viszonyának szabályozására.

A KMG feladata lesz még az átfogó, folyamatosan fejleszthető Internet-koncepció kidolgozása a magyarországi problémák kezelésre, valamint az egyetemes szolgáltatások teljes szabályozási logikájának áttekintése, az új, EU-konform koncepció megalkotásával.

A nyertes tanácsadó munkájának jelentős részét a költségkimutatás, árszabályozás kidolgozása teszi ki. Ennek során rendezni kell a fix-mobil hívások árszabályozását, a hosszú távú előremutató különbözeti költségek módszertanának (LRIC) beépítését.

A helyi hozzáférési hiány pótdíj alkalmazásának gazdasági megalapozottsági vizsgálatát is el kell végeznie a győztesnek, illetve az alkalmazhatóság feltételét meghatározó projekt eredményeinek beépítését is a készülő törvénymódosításba.

A szolgáltató választásra és a helyi hurok teljes illetve részleges átengedésére vonatkozó szabályozás felülvizsgálata, és a versenyélénkítés lehetőségének feltárása is feladata lesz a KPMG-nek.

A tenderre a nyertesen kívül pályázott a Komáromi és Erős Ügyvédi Iroda, valamint a Deloitte and Touche Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Rt. is.

A nyertes KPMG Hungária Kft. a beszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben alvállalkozóként igénybe kívánja venni a KPMG Consulting Kft.-t, és a Réczicza Ügyvédi Iroda White & Case LLP-t.

Az MTI korábbi híre szerint, a hit. szakmailag egyeztetett jogszabály-tervezetét 2003. májusára kell elkészíteni, amit a parlament a szaktárca tervei szerint 2003 októberében fogad el.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés