Connect with us

Hirdetés

technokrata

GeForce 4 Ti4800 és NV30 részletek

Laptop

GeForce 4 Ti4800 és NV30 részletek

Új GeForce 4-es kártya? Erről szó sincs, csak a régebbi, 4600-as Titanium változat kapott némi pluszt. Ezen kívül újabb részletek derültek ki az NV30-ról, az Nvidia leendő grafikus kártyáinak GPU-járól.

A GeForce 4-esek megjelenésével három kategória közül lehetett választani (az MX-es hibrid megoldást nem számítva): a Ti4200-as, 4400-as és 4600-as változat kínálta magát. Ezek között lényeges, architektúrális különbség nem volt; mint ahogyan a 4800-as sem sokban különbözik elődjétől. Mindössze arról van szó, hogy a Ti4600-as 8x-os AGP támogatást kapott – tehát még az órajel értéke is változatlan maradt. Hasonló a helyzet a Ti4800-SE változat esetében, amely tulajdonképpen egy szintén 8x-os AGP támogatással bíró Ti4400-as.

Ugyan a hivatalos bemutatóra még két hetet várni kell, mégis ízelítőt kaphatott pár szerencsés – az NV30-ról újabb részletek láttak napvilágot. Ebből megtudható, hogy a GPU már 125 millió tranzisztorral rendelkezik – ez a kétszerese a GeForce 4 Ti4600-as GPU-ban található kapcsolóelemeknek (kérdés, ehhez milyen hűtés lesz majd elégséges). Összehasonlításképp annyit árultak még el, hogy az NV30 teljesítménye körülbelül kétszerese lesz az NV25 chipének. Egyedül a pixel shaderben 51 gigaflopnyi teljesítmény lapul, azaz másodpercenként 51 billió (!) lebegőpontos művelet elvégzése válik lehetővé.

Az Nvidia továbbra is kitart amellett, hogy az őszi Comdexen való bemutatás után pár héttel, még idén decemberben kaphatók lesznek az első, erre a GPU-ra épülő grafikus kártyák. Mit lehet ehhez hozzáfűzni? Úgy legyen…



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés