Connect with us

technokrata

Graphisoft: 756 ezer euró veszteség

Laptop

Graphisoft: 756 ezer euró veszteség

A Graphisoft konszolidált gyorsjelentése az előző év azonos időszakához képest jelentős csökkenésről közölt adatokat.

A Graphisoft csoport 756 ezer euró nettó veszteséget ért el az első félévben, szemben az előző év azonos időszakában elért 59 ezer euró nyereséggel – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde internetes oldalán csütörtökön.

A nemzetközi számviteli elvek (US GAAP) alapján készített, nem auditált, konszolidált gyorsjelentés szerint a cég üzemi eredménye 55 ezer euró lett, mely jelentős csökkenés az előző év azonos időszakában realizált 481 ezer eurós nyereséghez képest.

A Graphisoft árbevétele 13,228 millió eurót tett ki az első félévben, amely 8,98 százalékkal maradt el a bázisidőszaktól. A bruttó fedezet 11,357 millió euró volt, amely 9,2 százalékos csökkenést jelent.

Mint már arról a Terminal korábban beszámolt: a magyar Graphisoft egyik legnagyobb versenytársa, az amerikai Autodesk, a Graphisoft fő termékének, az ArchiCadnek a fő konkurensét, az AutoCAD szoftvert gyártja.

Az amerikai vállalat erős nyereségcsökkenésről számolt be az első negyedévben. Az Autodesk nettó nyeresége az első, április 30-án végződő pénzügyi negyedévben 18 millió dollárra, részvényenként 15 centre csökkent az egy évvel korábbi 28 millió dollár, részvényenként 25 cent után. Az árbevétel 229,3 millió dollárra esett az egy évvel korábbi 245,7 millió dollárról.

Pozitív következtetéseket azonban mindebből nem lehetett levonni a Graphisoft gazdálkodásának alakulásával kapcsolatban, egyrészt mivel a magyar társaság árbevételének kis hányadát realizálja az Egyesült Államokban, másrészt mivel az Autodesk jóval szélesebb termékprofillal rendelkezik mint a magyar vállalat. Továbbá a dollár gyengülése a Graphisoftra – az Autodeskkel szemben – kedvezőtlenül hat.

A Graphisoft részvényeinek árfolyama 830 ponton zárta a mai napot a Budapesti Értéktőzsdén, mely 50 pontos (-5,68%) esés a szerdai záróadathoz képest.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek