Connect with us

technokrata

StarOffice Mac OS X-re: mégsem lesz?

Laptop

StarOffice Mac OS X-re: mégsem lesz?

A múlt hónap végén nyilvánosságra került, hogy az irodai programcsomagot fejlesztő Sun a Macintosh felhasználók számára is elkészíti irodai szoftvercsomagját. gy tűnik, az információ nem bizonyult igaznak.

Július végén került bejelentésre, hogy a Sun és az Apple együttműködése révén az eddig windowsos környezetben működő StarOffice még az idén elérhető lesz Mac OS X-re is. Nemrég azonban más értesülések láttak napvilágot.

Tony Siress, a Sun desktop marketingmegoldásokért felelős csoportjának vezérigazgatója ugyanis nyílt levelet írt a felhasználók felé, melyben kijelentette, hogy a Sun és az Apple között nincsen szó ilyen megállapodásról. Azt sem tervezik, hogy a közeljövőben egy Java-s StarOffice készülne az Apple számítógépeire.

Korábban szintén Siress közölte, hogy az Apple-től (ha nem is hivatalosan) támogatást kapnak a szoftver létrehozásához, ám az igazgató most úgy nyilatkozott, hogy erről szó sincs. Elmondta, hogy félreértelmezték szavait; bizonyos gondolatokat kiemeltek a szövegkörnyezetből, ezért tűnhetett úgy, mintha már folyamatban lenne a project.

Azt egyelőre nem tudni, hogy tulajdonképpen mi is volt az oka Siress visszakozásának. Az Apple egyelőre nem volt elérhető egy hivatalos nyilatkozat erejéig, így továbbra is nyitott a kérdés: lesz vagy sem StarOffice Mac OS X alá?



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek