Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Serial-ATA szerepe a jövőben

Laptop

A Serial-ATA szerepe a jövőben

Cagatay Kilic, a Maxtor közép-európai és törökországi sales managere magyarországi látogatása alkalmából a Serial-ATA részleteiről is beszélt.

Az IDE/ATA merevlemezek kapacitás-bővülése mellett fejlődésben van a csatolófelület is – 2002-ben széles körben is bemutatkozik a Serial-ATA (SATA), amely a korlátait lassan elérő Parallel-ATA (PATA) utódja lesz. Külsőleg a SATA vékonyabb IDE-kábelt jelent, kevesebb érrel, annak megfelelően, hogy az adatáramlás soros elven működik rajta keresztül. A vezérlő belső világa már jóval bonyolultabb különbségeket mutat (anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk) – 2003-ra várhatóan már a SATA2 is megjelenik majd, amelynek paraméterei mai szemmel még kissé túlméretezettnek tűnhetnek.

Kicsit visszatekintve az időben az ATA fejlődésére: 1997-ben mutatkozott be a (P)ATA/UDMA33, 1999-ben a (P)ATA/UDMA66, 2000-ben a (P)ATA/UDMA100, végül 2001-ben a (P)ATA/UDMA133 (amellett, hogy a számmal jelölt, MB/s-ban értendő adatátviteli sebesség nőtt, más technológiai fejlesztéseket is tartalmaztak e szabványok). A sort innentől kezdve 2002-ben a SATA követi 150 MB/s-mal, 2003-ban a SATA2 300 MB/s-mal, 2007-ben pedig a SATA3 600 MB/s-mal. Különböző okok miatt a PATA/UDMA133 a legmegfelelőbb ugrási pont a SATA bevezetésére – egy ideig egymás mellett fognak élni, ugyanazokat a meghajtókat mindkét csatolófelülettel gyártják majd.

Jelenleg egyébként 1 milliárdnál is több PATA meghajtó működik a világon – az előrejelzések szerint a SATA csak 2007-re ér a 100%-os piaci részesedés közelébe, mire 3. generációja (SATA3) már 600 MB/s-os adatátviteli sebességet biztosít majd. A SATA életciklusa jelenleg 10 évre előre tervezett – ez persze később módosulhat a ma még nem ismert fejlesztési irányvonal(ak) függvényében.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés