Connect with us

technokrata

Nem lesz x86-64-es processzor az Intel kínálatában

Laptop

Nem lesz x86-64-es processzor az Intel kínálatában

Év elején felreppentek olyan hírek, melyek szerint az Intel is piacra lép egy, az AMD Hammer megoldásához hasonló processzorral.

Az Intel B terve akkor kezdett el körvonalazódni, mikor napvilágot láttak az AMD Hammer processzorok részletes adatai. Ezek alapján kifejlesztettek egy, a Hammerben alkalmazott technológiával kompatibilis és közel azonos megoldást, melynek fedőneve „Yamhill Technology”. Lényegében egy 32 bites processzor 64 bites ki/be kapcsolható utasításkészlettel ellátva.

Ezt a technológiát az Intel a Prescott processzorokban kívánta alkalmazni. Immár azonban bizonyos, hogy ez a CPU is csak 32 bites utasítások végrehajtására lesz alkalmas. A chipóriás ezen döntését azzal indokolja, hogy nem kívánja feladni IA-64 technológiáját, melyet közel tíz éve fejleszt.

Az Intel ezen lépése meglehetősen különös, ugyanis tudvalevő, hogy a Hammer architektúrára alapuló processzorok igen nagy érdeklődést, valamint támogatást tudhatnak maguk mögött. A nagy alaplapgyártók szinte mindegyike bejelentett, vagy már készen áll olyan termékekkel, melyek ezen processzorokat támogatják. Szoftver oldalról is elég jelentős érdeklődés tapasztalható, főleg mióta nyilvánosságra került, hogy az új processzorok megjelenésekor a Windows XP AMD64 verziója is megvásárolható lesz.

A Prescott magot egyébként körülbelül 5%-kal kellene területileg megnövelni, a már elméletileg készen álló Yamhill technológia felhasználása esetén. Az Intel talán ugyanazt a stratégiát követi, mint amit a 3DNow! bemutatkozása után alkalmaztak. Úgy döntöttek a 3DNow! technológia megjelenésekor, hogy a kezdetekben tapasztalható nagyon csekély támogatás nem indokolja saját termékeikben hasonló újítás megjelentetését. Majd megjelent a Pentium III processzor, SSE utasításkészlettel.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek