Connect with us

Hirdetés

technokrata

Átadták a rEVOLUTION díjakat

Laptop

Átadták a rEVOLUTION díjakat

Kilencedik alkalommal adták át 2002. június 20-án a Shell Hungary Rt. és az Ezredforduló Alapítvány támogatásával 1993-ban létrejött Életpálya Alapítvány „Az év Legígéretesebb Vállalkozója” díját a 18-32 éves korosztály számára megrendezett pályázat keretében.

A zsűri Spisák Annamáriának és Johan Zsoltnak ítélte oda a fődíjat „PC-Kukac” nevű internetes szolgáltatáson alapuló ötletükért. A döntősök a közel harminc támogató által felajánlott nyeremények mellett a rEVOLUTION Software ügyviteli szoftvereit kapták ajándékba elképzeléseik sikeres magvalósításához.

Az Életpálya Alapítvány célja, hogy a 18-32 éves korosztály arra fogékony tagjaival megismertesse a vállalkozói szemléletet. Azoknak a fiataloknak kíván segítséget nyújtani, akik elhatározzák, hogy saját erőforrásaikra támaszkodva, a nekik nyújtott szakmai tanácsadás lehetőségét is igénybe véve önálló vállalkozásba kezdenek. Évente egyszer e pályázat során független szakértőkből álló bizottság bírálja el a fiatal vállalkozók nagyrészt már működő, illetve a jövőben működtetni kívánt vállalkozásainak üzleti terveit, és ítéli oda az alapítvány, illetve a szponzorok által felajánlott pénzjutalmat és egyéb díjakat.

Az immár hagyományos díjkiosztó közel harminc támogatója között megtalálható Ericsson Magyarország Kft., Népszabadság Rt., Henkel Magyarország Kft., Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, Népszabadság Rt., Westel Távközlési Rt. mellett idén is díjat ajánlott fel a rEVOLUTION Software az első tizenkét helyezett számára. Mivel a ma már több mint 50 főt foglalkoztató, az ügyviteli szoftverpiacon jelentős szerepet betöltő rEVOLUTION Software is három fiatal kezdeményezéseképpen jött létre 1992-ben, így a cég kiemelten fontosnak tartja a fiatal vállalkozások támogatását. A cég minden döntőbe került pályázót díjazott: az induló vállalkozások számára különösen hasznos számlázó szoftvereit – a Számla Numero1 számlaíró, Számla Numero 2-, valamint a Compfair ’99 Vásárdíjas SzámlaVarázsló számlázó és készletnyilvántartó programjait – ajánlotta fel.

A zsűri az idei fődíjat a „PC-kukac” névre keresztelt, Internet-használatra épülő üzleti tervért ítélte oda a két alkotónak, akik internetes bolt és szolgáltatás létrehozását tűzték ki célul. Második helyezett lett a „Biedermeister” nevű pályamű megalkotója, Takács Péter, aki igényes egyedi bútorokat és berendezési tárgyakat kíván készíteni. Horváth Julianna és Mohari Kinga egyedi, méretre készülő ruhák tervezésével foglalkozó vállalkozásukkal, az „Origami”-val nyerték el a harmadik helyet.

A döntőben a korábbi fordulókban legjobbnak bizonyult tizenkét pályamunka közül választotta ki a független zsűri a nyerteseket. A pályaműveknek számos feltételnek kellett megfelelni, az üzleti terveknek többek között megvalósíthatónak és marketing szempontból is megfelelően kellett lenniük, illetve részletes pénzügyi tervet és eredménykalkulációt is kellett tartalmazniuk.

A nyertesekkel a kapcsolattartást 2001 ősze óta segíti az Életpálya Alapítvány keretén belül működő Életpálya Klub, ahol rendszeres összejöveteleket szerveznek egy-egy aktuális témához kapcsolódóan.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés