Connect with us

technokrata

Hazai Internet-szolgáltatók a Matáv-kedvezményekről – és sok másról

Laptop

Hazai Internet-szolgáltatók a Matáv-kedvezményekről – és sok másról

Összefoglaló a Sense/Net által szervezett net.Wednesday rendezvényről, amelynek résztvevői a meghatározó magyar Internet-szolgáltatók vezetői voltak.

A Sense/Net által szervezett net.Wednesday rendezvény júniusi kerekasztalához magyar Internet-szolgáltatók vezetői kaptak meghívást, akik a közönség bevonásával vizsgálták meg a távközlési liberalizáció és a szolgáltatói díjmegosztás okozta változásokat és problémákat, valamint a kedvezményes Internet-szolgáltatási díjak megszűntetése után kialakult piaci helyzetet.

A résztvevők rövid bemutatkozása után elsőként – a manapság oly gyakran emlegetett – Matáv-kedvezmény eltörléséről és a jelenlegi helyzetről fejtették ki véleményüket a meghívottak.

A Matávnak szánt kérdések jelentős részét igyekezett megválaszolni Simó György az Axelero részéről, de természetesen nem minden kérdésben volt jogosult nyilatkozni, hiszen azok az anyavállalatot érintették.

Véleménye szerint az Internet-előfizetők számának növekedési üteme megtorpant, de a felhasználók száma semmiképp nem csökkent. A magyarországi Internet-felhasználók száma meglehetősen alacsony még mindig. Németországban csak a T-Online legalább 10 millió felhasználóval rendelkezik. Az itthoni felhasználók ideális számát 3 millió felhasználóra (előfizetőre) teszi, mely már elegendő, hogy a szolgáltatóknak rentábilis legyen a jelenlét minden szempontból. A jelenlegi árakról szólva annyit tett hozzá, hogy az árszint alacsonyabb a szolgáltatók számára ideálisnál. Véleménye szerint a Matáv Mindenkinek csomagja arra szolgált, hogy a felhasználók számát növelje. Ez természetesen nem volt sokáig tartható, mert egy profitorientált cég nem érdekelt a veszteség termelésében.

A közönség soraiból többen megkérdőjelezték a veszteségesség tényét. Sokak szerint hiba volt a Matáv részéről egy szolgáltatás kivonása olyan módon, hogy nem tudott azonnal megfelelő alternatívákat nyújtani helyette. Az ADSL, többek között a technológia korlátai miatt, nem mindenhol elérhető.

Amiről szerinte sokan elfeledkeznek a témával kapcsolatban, de rendkívül fontos tényező, az a szükséges hardverek magas ára. Ez jelentős gátló tényező a növekedési folyamatban. Az internetezők számának növelése a telekommunikációs és az Internet-szolgáltató cégek közös érdeke. A drága Internet nagyon felkapott téma manapság, míg a telekommunikációs szolgáltatások egy családra eső növekvő áraival kevesebben foglalkoznak. Simó György elmondta, hogy szerinte az árak csökkenni fognak, de fontos lenne elérni a 3 millió fős kritikus tömeget.

Az Euroweb által üzemeltetett Freestart ingyenes szolgáltatásnak még hasznosnak is bizonyulhatott a kedvezményes tarifa eltörlése, mert sok felhasználó váltott át így hozzájuk, nyilatkozta Garai Géza. Véleménye szerint a piac a következő egy évben szabályozza önmagát a piaci viszonyoknak megfelelően. Megjegyezte, hogy a tartalomszolgáltatás témája szintén lényeges terület, mely nem hagyható figyelmen kívül. Az ingyenes tartalomszolgáltatás válságban van, a fizetős szolgáltatás viszont még nem elterjedt hazánkban és ezen a területen is jelentős változás várható a közeljövőben.

Pámer Róbert (Interware) szerint jelentős növekedés várható az Internet-felhasználók számában és a jelenlegi 500 ezer – 1 millió főt jelentősen meghaladja majd. Elmondta, hogy mindenképpen kormányzati támogatás is szükséges lesz ennek megvalósításához, ami az új minisztérium megalakulásával a pozitív irányba mutató változások remélhetőleg megkezdődnek. Ami a 150 Ft-os kedvezmény megszűnése után már most is érzékelhető a piacon, az az előfizetők átstrukturálódása az olcsóbb díjcsomagok irányába.

Szép Tibor (Datanet) szerint üzletileg nem biztos, hogy helytelen volt a Matáv részéről eltörölni a kedvezményes 150 Ft-os tarifát, de marketing és imázs szempontokból nem volt megfelelő lépés.

Nemes Dániel (telnet) kifejtette, hogy szerinte a piac csak a nevében liberalizált, valójában nem tekinthető annak. A telekommunikációs piacon az embereknek gyakorlatilag nincs, vagy nem sok esélye van a szolgáltató-váltásra. Többek megdöbbenésére szerinte a 150 forintos tarifa eltörlése helyes volt, hiszen az alacsony ár „pazarlásra ösztönzött”, viszont lehetővé tette a felhasználók növekedését. Nem mindegy, hogy ki, mire használja az Internetet. A felhasználók számának növekedése valóban megtorpant. A kedvezmények eltörlése az Internet-használati szokások megváltozását hozhatja, de aki egyszer elkezdte az internetezést, az nem fogja abbahagyni, legfeljebb kevesebb időt fog eltölteni vele. Véleménye szerint a hazai piacon túl sok a szolgáltató jelenleg – 100 ezer ügyfél sem számít jelentősnek az európai piacot figyelembe véve.

Mindegyik szolgáltató egyetértett abban, hogy a legfőbb probléma a telekommunikációs szolgáltatásokban rejlik. Az összekapcsolás a különböző távközlési hálózatok között, valamint a díjmegosztás számos kérdést vet fel és jelentős vitákra ad indokot.

A jelenlévők megegyeztek abban, hogy távközlési piac problémája nagyobb gond, mint például a díjmegosztás kérdése. Mindenki egyetértett abban, hogy több távközlési szolgáltatóra lenne szükség. Nem sok szolgáltató, hanem kevés, de erős résztvevő lenne az ideális. A jelenlegi szereplők nincsenek azonos súlycsoportban, hogy megfelelő árverseny alakulhasson ki. Ennek az egyenlőtlenségnek a gyökerei a rendszerváltás idejére tehetőek, amikor a Matáv egyeduralkodó szerephez juthatott.

Az árak kialakításánál szóba kerültek a külföldi árak. Az USA-ban 23-24 dollárért teljes Internet-hozzáféréshez juthatnak az előfizetők, ami 6.000 forint körüli összeg. Hozzájuthatunk ennél jóval olcsóbb szolgáltatásokhoz is (8-10 dollár), de azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy milyen az egyes szolgáltatások paraméterei és minősége. Természetesen a keresetek eltérő mértéke miatt nem ugyanakkora teher ezen árak kifizetése, mint hazánkban. Ugyanakkor a berendezések ára sem alacsonyabb itthon (router stb.). Mivel berendezésekbe invesztált befektetésnek meg kell térülnie, egyesek szerint a mostani Internet-előfizetési árak nem is olyan magasak Magyarországon.

Két évvel ezelőtt a világban az Internetről beszélve mindenhol nagyra törő terveket alakítottak ki, de az Internet-lufi kipukkant. A jövőkép túlzónak bizonyult. Európába kitekintve az UMTS tendereket óriási várakozás előzte meg, óriási összegeket fizettek ki a pályázók, de most nem jutnak a pénzükhöz. Nincs bevétel, nincs befektető. A kudarc után mindenki óvatosabb. Ami bizonyos, hogy „Revolúció” helyett „EVOLÚCIÓ” lesz az általános tendencia. A gyors váltás helyett a lassú fejlődés a valószínűbb és a biztosabb.

Magyarország lemaradt a nagy Internet-boomról. Nyugaton óriási összegek áramlottak a szektorba és társadalmi divat lett az Internet. A hírközlési törvényt sokan elkésettnek tartják. A törvény csak kerettörvény és túlságosan távbeszélő-centrikus, megvalósítása és a mögötte álló rendeletek problémásak. Az új kormány jelentős előrelépésre készül, de kevés az ideje. Versenyt akar megvalósítani állami támogatás helyett. A törvényi szabályozás megfelelő működéséhez több idő kell majd, de a végeredmény lesz a lényeg. Súlyos hiba volt korábban, hogy a piaci szereplők nem voltak bevonva a törvény kialakításának folyamatába, de talán most e téren is várható változás.

Általános nézet volt a résztvevőktől, hogy a felhasználók fogják eldönteni mely díjcsomagokat, technológiákat választják, de minden lehetőséget elérhetővé kell tenni számukra. Kelet-Európában még nem igazán akad olyan üzleti modell, mely hosszú távon is nyereséges tudott maradni. Új szolgáltatások kialakítására van szükség, hogy újabb bevételi forrásokhoz tudjanak hozzáférni a szolgáltatók.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek