Connect with us

technokrata

NEC Versa E120 DayLite – kültérre tervezve

Laptop

NEC Versa E120 DayLite – kültérre tervezve

Az NEC új noteszgépe kifejezetten a kültérben dolgozók számára lett kifejlesztve.

A Versa E120 DayLite olyan kijelzővel lett felszerelve, amely kevésbé veri vissza a képernyőre eső direkt napfényt. 10,1 colos (1024×768) TFT képernyője ezért olyan emberek számára is jól látható képet nyújt, akik munkája nagyrészt a szabadban zajlik (például építkezésen dolgozók, fotósok). Egy kapcsoló segítségével gyorsan lehet váltani egy erősebb fényű és a normál üzemmód között.

Mindössze másfél kilogrammos tömege két és fél centiméternél kisebb vastagsággal párosul. Korábbi változatához képest, melyben a Transmeta Cruose processzora dolgozott, egy 800 MHz-es mobil Pentium III processzort kapott (ezen modell el van látva a SpeedStep technológiával, amely az üzemidő növekedésére van jótékony hatással). Emellett beépítésre került még 256 MB-nyi memória, 20 GB-nyi háttértár, ezenkívül egy külső CD-ROM és egy Windows XP Professional vagy Windows 2000 Professional is jár hozzá.

Ugyan három USB port található rajta, de a hozzá mellékelt külső CD-ROM és floppy meghajtó ebből rögtön elfoglal kettőt. Rendelkezik egy FireWire csatlakozóval is, illetve az alaplapra integrált modem és Ethernet kártya csatolói is megtalálhatók az NEC számítógépén.

Alapkiépítettségben egy beépített lítium-ion akkumulátort tartalmaz, amely 4 órára elegendő üzemidőt biztosít a noteszgép számára. Rendelkezik egy második, opcionális akkumulátorral is, ennek csatlakoztatása esetén további 4 órával bővül a használat ideje.

A fenti konfigurációért 2200 dollárt kell kifizetni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek