Connect with us

technokrata

Darabokra szedhető notebook

Laptop

Darabokra szedhető notebook

A noteszgép, amely bárkihez képes igazodni…

MCC – egy egyelőre nem túl ismert mozaikszó, ami a mobile computer core angol szavak kezdőbetűiből keletkezett. Az Antelope Technologies nevéhez fűződő fogalom a cég szerint egy teljesen új PC-architektúrát jelent, amely a processzor, a háttértárak és a szoftveres alkalmazások köré épül.

Az ötlet lényege, hogy a fent említett három tényező jelenti az összes kötöttséget, az összes többi, működéshez szükséges elem attól függ, a felhasználó éppen hol, milyen környezetben használja az eszközt. Így tehát nem kell egy teljes notebooknyi alkatrészt magunkkal cipelni, hiszen a kijelző, a be/kiviteli eszközök és az összes egyéb, szükséges elem a felhasználási területen áll majd rendelkezésre (mindazonáltal léteznek kiegészítők az alapmodellhez is, ám ezek megvásárlására nincs okvetlenül szükség).

Az IBM-től licencelt technológiára épülő MCC Transmeta processzorra (300-800 MHz), egy 10 GB-os (1,8 colos) merevlemezre és 256 MB-nyi memóriára épül. Ennek köszönhetően jóval kisebb lehet, mint egy notebook, még egy PDA-hoz hasonlítva is kicsi. Igen alacsony energiaigénnyel rendelkezik, ami amellett, hogy megnöveli a működési időtartamot, nem igényli az aktív hűtés (azaz ventilátorok) jelenlétét. Példának okáért a processzor mindössze 0,9-1,3 V-os feszültségen működik (ez természetesen függ az órajelétől is).

A kompakt kis eszköz Windows 2000 és XP valamint Linux alatt képes működni. Természetesen alapkiépítettségben ne várjon senki sem eget rengető teljesítményt, de ezt a készüléket nem is erre találták ki. Használható tenyérgépként, noteszgépként, asztali számítógépként, de akár viselni is lehet.

További részletek a kapcsolódó linken találhatók.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek