Connect with us

technokrata

A Canon a Foveon nyomában?

Laptop

A Canon a Foveon nyomában?

A nagy sikerre számító Foveon X3 CMOS érzékelőjének egyik legnagyobb érdekessége a színszűrő elhelyezkedése. A Canon legújabb szabadalmában még érdekesebb ötlettel rukkolt elő.

A jelenlegi digitális fényképezőgépek egyik problémája, hogy a monokróm CMOS vagy CCD érzékelők elé úgynevezett színszűrőt kell helyezni, hogy színes képet kapjunk. Ennek hátránya, hogy a színszűrő kellemetlenül érinti a kép élességét, hiszen tulajdonképpen négy képpont fog meghatározni egy színt. A szomszédos pixelek színeinek figyelembe vétele miatt a végső kép sok esetben nem megfelelően éles.

Rengeteg gyártó használ már digitális fényképezőgépében digitális képélesség szabályozást, általában az unsharp maszk használatával. Sok esetben megfigyelhető ennek túlzott tevékenysége. Ezt elsősorban az élesebb kontúrok körül megjelenő világosabb sávok jelzik.

A Foveon nemrégiben bemutatott X3 szenzora pont ezért számít forradalmi áttörésnek a digitális fényképezésben. Az új eljárással ugyanis nem kell figyelembe venni a szomszédos pixelek színeit, hiszen egy pixelen érzékelik mind a kék, mind a zöld, mind a vörös komponenseket. Ezáltal nincs szükség utólagos élesség módosításra, nem kell attól tartanunk, hogy a képen láthatóak lesznek a fent említett világosabb sávok.

A Canon úgy érezte, képes kifejleszteni egy hasonlóan forradalmi újítást, amelyet nem csak CMOS esetében könnyű megvalósítani, hanem a bonyolultabb gyártási eljárást igénylő CCD-kben is. Az új szabadalom lényege, hogy a pixelek előtti színszűrő modulálásával és két kép egymás utáni elkészítésével lehetőség nyílik arra, hogy ne a szomszédos pixelek színeit kelljen figyelembe venni, hanem az egymás után készített képek – különböző színszűrő miatt kialakuló – különböző színeit, az azonos pixeleknél. Az RRGGBGG színszűrő tehát az egymás utáni képek esetén egy pixellel eltolódik.

Ennek következtében természetesen egymás után két képet kell készíteni, ami azonos zársebesség tartományt feltételezve, kétszeres mechanikai sebességet igényel. Vagyis 1/1000-ed mp zársebességű felvétel elkészítéséhez ebben az esetben két egymás után következő 1/2000-ed mp zársebességű képet készít el a gép, majd ezekből alkotja meg a kész fotót, mely a színszűrő eltolása miatt hasonlóan éles képet eredményez majd, mint a Foveon X3 típusú CMOS képérzékelője.

A 6388709 szabványszámú eljárás hátránya jól látható a Foveon X3-mal szemben: míg a Foveon leegyszerűsíti a képfeldolgozást, ezáltal olcsóbb kialakítást tesz lehetővé, addig a Canon szabadalma további bonyolult képfeldolgozó szoftver működését feltételezi. Ennek következtében várhatóan csak a professzionális gépekben fogják alkalmazni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek