Connect with us

Hirdetés

technokrata

1,4 milliárd forint értékben szállít szervereket a Fujitsu Siemens a kormányzatnak

Laptop

1,4 milliárd forint értékben szállít szervereket a Fujitsu Siemens a kormányzatnak

A Fujitsu Siemens Computers Kft. (FSC) 1,4 milliárd forint értékű keretszerződést írt alá a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóságával unixos rendszerek szállítására.

Így – a januárban PC-s rendszerekre kötött hasonló értelmű megállapodással együtt – az FSC az idén összességében csaknem 3 milliárd forint értékben szállíthat informatikai eszközöket a kormányzat részére.

Poros Gábor ügyvezető igazgató egyben bejelentette: a cég a számítástechnikai cikkek vámjainak eltörlése nyomán jelentős mértékben mérsékelhette árait is. Az árcsökkenés például egy nagyteljesítményű notebook esetében elérheti akár a 30.000-40.000 forintos összeget is.

Az FSC, illetve korábban a Siemens immár hat éve a központosított közbeszerzési eljárás keretében vásárló intézmények minősített szállítója. Az idei esztendőre már korábban aláírt PC-s keretszerződést követően április utolsó napjában került pecsét az úgynevezett RISC-es közbeszerzési megállapodásra, amelynek keretében RISC-alapú unixos számítógéprendszereket (szervereket, munkaállomásokat, hálózati megoldásokat), illetve ezekhez kapcsolódó szoftvereket és szolgáltatásokat szállíthat a cég. Az FSC a keretszerződést 9 minősített partnerével együttműködve tölti ki tartalommal.

A közbeszerzési árakat is érinti a számítástechnikai cikkek vámjának április eleji eltörlése. „Örvendetesnek tartjuk a döntést, amelyet a szakma már régóta szorgalmazott. A Fujitsu Siemens Computers a vámok megtakarításából fakadó árelőnyt valamennyi termékkategóriájában azonnal és teljes egészében érvényesítette vevői felé” – nyilatkozta az ügyvezető.

Az árak csökkenése a különösen árérzékeny hazai piacon többek között a Fujitsu Siemens Computers egyik fontos piaci szegmensében is lendületet adhat a vásárlásoknak: egyes szakemberek a notebook-piac akár 20 százalékos növekedését is elképzelhetőnek tartják az intézkedés következtében. Az ötszázalékos vám eltörlése például az FSC felső kategóriás Lifebook notebookjának árát több tízezer forinttal tette kedvezőbbé.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés