Connect with us

technokrata

Időutazás a számítástechnika őskorába

Laptop

Időutazás a számítástechnika őskorába

A számítástechnika szerelmeseinek még ma is megdobogtatja a szívét egy 20-30 évvel ezelőtti számítógép látványa. Nemcsak a nosztalgiázóknak, hanem a fiataloknak is nagy élményt nyújthat a hétvégén megrendezésre kerülő 3. Retrocomputer Találkozó.

A mai fiatalok nem is tudják, milyen volt a számítástechnika, amikor még nem Megabyte-okban mérték a memóriát, nem GHz-ben az órajelet, nem Gigabyte-ban a tárolókapacitást. A hétvégén Münchenben megrendezendő 3. Retrocomputer találkozó azonban nem csak a fiataloknak fog újdonsággal szolgálni, hanem az idősebb számítástechnikusoknak is, ugyanis a 20-30 évvel ezelőtti számítógépeket nemcsak kívülről, hanem belülről is szemügyre vehetik. A kiállítás mellett bolhapiacot is felállítanak, ahol a számítógéptulajdonosok értékesíthetnek, csereberélhetnek.

A találkozó során lehetőség lesz arra is, hogy régi kedvenc programjainkat (például C64) mai számítógépünkön futtathatóvá tehessük. A konvertáláshoz minden eszköz adott lesz, régi lemezeinket is magunkkal vihetjük.

A találkozó keretében előadásokra is sor kerül majd, úgy mint a 23 évvel ezelőtt nagy népszerűségnek örvendő BSD Unix 2.0-as változatáról. Szintén hallhatunk beszámolót egy 20 évvel ezelőtti hacker akcióról. Szinte mindegyik előadás német és angol nyelven is elhangzik majd.

Az első Retrocomputer találkozót az amerikai Szilícium-völgyben rendezték. A nagy sikerre való tekintettel 2000 áprilisában a találkozót Európában is megrendezték. Azóta minden év áprilisában Münchenben sor kerül a találkozóra, mely egyre nagyobb érdeklődésnek örvend. Az idei találkozóra az USA-ból, Angliából, Hollandiából és Belgiumból is érkeznek résztvevők. Akik nem kívánják megtenni a 7,5 órás utat Münchenig, azok a találkozót az Interneten is követhetik.

A pontos cím:
Mehrzweckhalle des ESV München Ost
Baumkirchner Straße 57
81673 München



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek