Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szürrealista egér?

Laptop

Szürrealista egér?

Egér eddig nem, vagy csak nehezen működött vezeték vagy egérpad nélkül, ám optikai kollégájának nincs se golyója, se lyuka – így nem igényel rendszeres takarítást sem.

A számítógép egere fizikai formájában nem sokat változott 1960 óta, azonban most úgy tűnik, némi változás áll be az egér-designban.

A svéd Johan Ullman ugyanis kifejlesztett egy ergonómiailag tökéletes egeret, mely megakadályozza az „egérkéz szindrómát”. Ennek során a kéz ismétlődően ficamodáshoz hasonló sérüléstől szenved.

Ám az egér nem csak formájában különbözik nyugdíjazott társaitól. Belső természetében – ahogy közvetíti az információkat ember és gép között – szintén hatalmas változás állt be.

A Haptics egy olyan technológia, amely gyökeresen megváltoztatja az interakciót köztünk és számítógépünk között (a haptics a tapintás érzékére utal). Más emberi érzékekkel kombinálva az adatokat úgy kapja meg a számítógép, hogy a felhasználó a háromdimenziós térben „érzi” a tárgyakat.

Annak ellenére, hogy a tapintás az egyetlen kétirányú emberi érzék, a Haptic technológia három területen is csődöt mondott: az energia-visszajelzés, a bőrérzékelés erőssége és helye is különböző az ember minden pontján, így a számítógép által kapott adat egy bizonyos tárgyról többszörösen is eltérő lehet.

A fejlesztők azonban nem adják fel. Szerintük egy ergonómiailag és működésileg is új egér fejlesztése maximum 10 évet vehet igénybe. Mivel ők tíz évvel ezelőtt kezdték, úgy érzik, hogy itt az idő…



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés