Connect with us

Hirdetés

technokrata

A szoftverek vásárlására fordított kiadások a tavalyi évben is emelkedtek

Laptop

A szoftverek vásárlására fordított kiadások a tavalyi évben is emelkedtek

Az amerikai cégek ugyan 2001-ben többet költöttek különböző szoftverekre, mint az előző évben, de a növekedés már korántsem olyan dinamikus, mint korábban.

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériuma által közzétett adatok szerint az amerikai vállalatok számítógépes szoftverekkel kapcsolatos kiadásai 2001-ben csupán 3 százalékkal múlták felül a 2000-es kiadásokat. Ez jelentős csökkenést jelent az emelkedés tekintetében a korábbi évekhez képest, hiszen például 1999 és 2000 között a gyarapodás mértéke még 15 százalékot tett ki.

Az Egyesült Államokban tevékenykedő vállalatok 1966 óta minden évben átlagosan közel 19 százalékkal nagyobb összeget fordítottak szoftverekkel kapcsolatos beruházásokra, mint a megelőző év során. A Jolson Merchant Partners egyik elemzője szerint a múlt év során összesen 189 milliárd dollárt fordítottak szoftvervásárlásra a cégek, amely az összes IT kiadás 45 százalékát teszi ki. Összehasonlításképp: 1980-ban az információtechnológiára fordított kiadások csupán 15 százalékát képezték a szoftverek.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés