Connect with us

technokrata

Kitűnő évet zárt a videójáték-iparág

Laptop

Kitűnő évet zárt a videójáték-iparág

Az NPD piackutató cég adatai szerint 2000-hez képest nagymértékben növekedett a játékszoftverek eladása.

Az NPD adatai szerint míg a 2000-es évben 6,6 milliárd dollár bevétel származott a játékprogramok értékesítéséből, addig 2001-ben 43 százalékkal magasabb eladásokat sikerült eszközölni, összesen 9,4 milliárd dollár értékben. A videójáték-iparág legutóbb 1999-ben volt képes rekord eladásokat elérni, ekkor 6,9 milliárd dollárt bevételeztek a játékfejlesztők, kiadók és egyéb cégek.

A jó eredményekhez az is hozzájárult, hogy a múlt évben három vadonatúj játékgép is piacra került, méghozzá a hordozható Nintendo Game Boy Advance, a Nintendo GameCube, illetve a Microsoft első konzolgépe, amely az Xbox nevet viseli. A három új konzol megjelenése a felmérések szerint 39 százalékkal volt képes felturbózni a játékhardver-eladásokat.

A tavalyi év legkelendőbb játéka a Rockstar Games elsőként Sony Playstation2 konzolra megjelentetett (és egyelőre csak az alá elérhető) ”Grand Theft Auto 3.” című szoftvere volt, amelyből októberi megjelenése óta közel 2 millió darabot adtak el (a GTA3 egyébként joggal pályázhat a minden idők legbrutálisabb játéka címre).

Továbbra is a Nintendo uralja a hordozható játékgépek piacát (ahol gyakorlatilag elhanyagolható méretű konkurenciával bír). A hordozható Game Boy játékgépből 22 százalékkal többet értékesítettek 2001-ben, mint a megelőző évben, míg a különböző kiegészítőkből 26 százalékkal többet értékesítettek, mint egy évvel korábban, ráadásul az ezekből származó bevételek 47 százalékkal múlták felül a 2000-es eredményeket.

Nem csak a konzolpiacot érintette a növekedés, jó évet zártak a PC-s játékszoftverekkel foglalkozó cégek is, ugyanis az eladások 5,4 milliárdról 6 milliárd dollárra növekedtek 2001-ben. A legnépszerűbb PC-s játék a ”The Sims” című életszimulációs játék volt, amelyből 2 évvel ezelőtti megjelenése óta 2,6 millió darab kelt el. Az NPD várakozásai szerint az idei évben elsősorban az Internet-alapú játékok fognak a középpontba kerülni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek