Connect with us

Hirdetés

technokrata

Olcsóbb alaplapok: az Intel is beszállt a versenybe

Laptop

Olcsóbb alaplapok: az Intel is beszállt a versenybe

Az Intel és a Via párharca elég régóta tart már, most azonban ez utóbbi cég megpróbálja kezébe ragadni a kezdeményezést. Ez remélhetőleg jó hatással lesz az árakra is…

40 százalékos piaci részesedéssel bír a Via az alaplapi chipkészletek terén, ennek ellenére átszervezéseket hajtanak végre a cég háza tájékán. Az igen hangzatos Kánaán névre keresztelt terv szerint öt részre osztják fel a vállalatot: külön-külön egységet fog alkotni a processzorok, a chipsetek, a grafikai chipek, az optikai meghajtók és a hálózati eszközök gyártása illetve fejlesztése.

A cég döntése folyamán a chipkészletek piacán 50 százalékos részesedést akar szerezni. Ez már csak az Intellel való folyamatosan perben állás miatt is nehéz lesz, ráadásul a chipgyártó óriás SDRAM-alapú 845 chipkészletének ára már jócskán versenyképes a Via és a SIS termékeivel.

A terjeszkedés érdekében alacsony árú (egészen pontosan 9 dolláros) DVD chipsetet jelentett be a gyártó, melyből a minták már februárban megérkezhetnek. Szintén erősítés várható a hálózati eszközök fejlesztésének terén is, ezt a most debütált Rhine III gyors Ethernet kártya hivatott elindítani. A Rhine III CMOS chipje 220 nanométeres eljárással készül, 10/100 Mbps sebességre képes és kibővített hálózati menedzselési lehetőséggel van felszerelve (támogatja az üvegszál alapú hálózatokat is).



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés