Connect with us

technokrata

Celeronnál olcsóbb alternatíva az otthoni PC-kbe?

Laptop

Celeronnál olcsóbb alternatíva az otthoni PC-kbe?

Az Intel otthoni gépekbe szánt, alacsony árkategóriájú processzoraival árban versenyre kel az AMD Duron processzora. Ám most új versenyző is belépett a piacra…

A processzorgyártás területén a két legismertebb márkanév természetesen az Intelé és az AMD-é, kettejük párharca alakítja a PC-k lelkének változását. Mellettük kis részesedéssel (de lassan azért gyarapodó felhasználói létszámmal) a harmadik szereplő a Transmeta cég (mely főként a Crusoe processzoráról és az ott dolgozó Linus Torvaldsról ismert). Van azonban valaki, aki eddig csendben megbújva várta a kínálkozó alkalmat a betörésre…

Aki már régóta a foglalkozik x86-os alapú számítógépekkel, az emlékszik még a Cyrix processzorra. Az egykoron fényesebb időket látott architektúra voltaképp mindig csak komolyabb társait követte, matematikai co-processzora például sosem volt elég erős ahhoz, hogy komoly rendszerekben alkalmazzák. Korábbi gyártója ezért el is adta a Via-nak az egész fejlesztést.

Ez utóbbi cég nem nagyon kapkodta el az időközben C3-nak átkeresztelt chip körüli módosításokat, fejlesztéseket, most azonban úgy tűnik, összeállt az egész a Via-nál. Az igen alacsony energiafelvétel a relatíve kevés tranzisztornak, azaz a processzor egyszerűbb felépítésének köszönhető. Ennek ellenére a chipben helyet kapott két négy utas 64 KB-nyi cache és két 8 utas, gyakorlatilag 0. szintű cache-ként funkcionáló, úgynevezett Translation Lookaside Buffer. Ilyen megvalósítás a Pentium 4-esben is megtalálható, ámde az Intel processzora csak 4 utas TLB-t tartalmaz. Másodszintű cache-ének mérete 64 KB.

Tokozására jellemző a 370 láb kialakítása, így a Socket370-es alaplapokba beilleszthető (ennek köszönhetően a legtöbb Intel 810-es és 815-ös, valamint a VIA 693-as chipkészlettel együtt tud működni). Ráadásul BIOS-frissítéssel megoldható a processzor fel nem ismeréséből adódó hiba is. Ezenkívül két fő riválisától is örökölt ezt-azt: mind az MMX, mind a 3DNow! utasításokkal kompatibilis az utasításkészlete. FSB-je 133 MHz, emellett viszont csak 1,35 voltot igényel működéséhez (emiatt nagyon alacsony az energiafelhasználása is). Méretét tekintve – a 130 nm-es gyártási eljárásból és a kevéssé bonyolult felépítésből adódóan – picike, mindösszesen csak 52 négyzetmilliméter.

Az alábbi táblázat alapján összehasonlítható a Celeronok és a C3-asok árai:

Via C3 – Intel Celeron

933 MHz: 57 dollár – n/a
900 MHz: 56 dollár – 50 dollár
866 MHz: 54 dollár – n/a
850 MHz: n/a – 45 dollár
800 MHz: 50 dollár – 45 dollár
700 MHz: 39 dollár – 35 dollár
667 MHz: 39 dollár – 39 dollár
650 MHz: 39 dollár – n/a
600 MHz: 38 dollár – 42 dollár

Ebből látszik, hogy a különbség a legtöbb helyen nem a C3 javára szól, a teljesítménytesztek is egy kicsit az Intel chipje felé döntik a mérleget. Miért érdemes akkor mégis Via processzort venni? Egyrészt magasabb az FSB sebessége, másrészt jóval kevesebb az energiafelhasználása. Ezeket az érveket pedig érdemes mérlegelni, lévén az árbeli eltérés minimális!



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek