Connect with us

technokrata

Egy kellemes társ a Pentium 4-nek

Laptop

Egy kellemes társ a Pentium 4-nek

Az AOpen újdonsága tovább erősíti a DDR memóriával felszerelt Pentium 4 processzorok számára készült alaplapok felhozatalát.

Az AOpen AX4B Pro a mostanság meglehetősen széles körben terjeszkedő Intel 82845D (MCH) és 82801BA (ICH2) párosra épül. Ennek megfelelően a NetBurst mikro-architektúra teljes támogatottsága biztosítva van. Az alaplapon három darab, DDR memóriák számára kialakított, 184 érintkezős DIMM memóriafoglalat kapott helyet, maximum 2 GB 200/266 DDR memóriát használhatunk bennük.

A már ismert specifikációk mellett az AX4B Pro-n helyet kapott „Dr. Voice” is. Hibakeresés esetén hasznos segítséget nyújthat számunkra a CPU-val, memória modulokkal, VGA vezérlővel, PCI kártyákkal, FDD-vel, HDD-vel kapcsolatos hibákról, mindezt beszéd formájában. A segítő beállításainál választhatunk az angol, német, japán és a kínai nyelvek közül. További hasznos extra, hogy az USB portokat, valamint a billentyűzet és az egér bemeneteit biztosítékkal védték le a külsőleg kapcsolt egységek zárlata ellen. A boltokba kerülő dobozokba az alaplapon kívül a Norton Antivirus is bekerül.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek