Connect with us

technokrata

A legkisebb, legvékonyabb és legkönnyebb

Laptop

A legkisebb, legvékonyabb és legkönnyebb

A CES nagy újdonsága a Minolta régóta csak X-ként reklámozott digitális fényképezőgépe, mely egyszerűen döbbenetesen kis méreteivel és figyelemreméltóan ötletes megoldásával egyaránt felkeltette a figyelmet.

A legtöbb gyártó kínál olyan digitális fényképezőgépet, amely apró méretével lehetővé teszi, hogy akár ingzsebben is hordhassuk. Eddig az egyik legelterjedtebb ilyen típusba a Canon Digital Ixus fényképezőgépei tartoznak. Azonban jött a Minolta és alapjaiban rengette meg azt az elképzelést, hogy az Ixus-nál kisebb, vékonyabb, de még használható felbontású (nem 320 x 240 képpontos) fényképezőgépet nem lehet készíteni.

A Minolta DiMage X, mint 2 Mpixeles ultrakompakt digitális fényképezőgép, nem az óriási felbontásával, nagy gyújtótávolságra alkalmas objektívével, elképesztően gyors blendéjével tűnik ki társai közül. Szolgáltatásaiban egy átlagos, de korántsem gyenge, érdekes kialakítású gépről van szó. Lapos, négyzetes formája valamint ezüstös színe nagyapáink cigarettatartójára emlékezet, jóllehet azzal nem tudunk fényképeket készíteni.

Az új gép igen vékony felépítéséhez újfajta optikai rendszer kialakítására volt szükség. A 3x-os zoommal rendelkező optika prizmán keresztül juttatja el a képet a CCD-ig. Ezáltal lehetőség nyílt a világ legkisebb, legkönnyebb és főként a legvékonyabb 2 Mpixeles digitális fényképezőgép elkészítésére.

A fémvázas fényképezőgépben 2,11 Mpixeles 1/2,7”-os kisméretű CCD kapott helyet. A CCD által alkotott kép 1,92 millió pixelt tartalmaz, vagyis 1600 x 1200 képpontos. Természetesen kisebb méretű fotók is készíthetők, ezek 1280 x 960, vagy 640 x 480 pixelesek lehetnek. A kép oldalaránya ennek megfelelően a digitális fényképezőgépeknél már megszokott 4:3-as. Az elkészített képeket lehetőségünk van mind veszteségmentesen tömörített TIFF, mind veszteségesen tömörített JPEG formátumban elmenteni. JPEG esetén Fine, Standard és Economy tömörítési módokat választhatunk. A fényképezőgép érzékenysége lehet ISO 100-nak és lehet ISO 200-nak megfelelő. A két érték között a gép automatikusan vált.

Visszatérve az optikára, a gyújtótávolság (35 mm-es rendszerbe átszámítva) 37 és 111 mm közötti lehet. Nagylátószög esetén a fényerő F2,8- mely jónak mondható, tele módban F3,6, mely figyelembe véve, hogy 3x-os zoom-objektívről van szó, közepesnek tekinthető. Az optika egyébként 9 lencséből áll, mely 8 csoportban helyezkedik el. A 9 lencsetagból 3 aszférikus kialakítású. Az optikai zoom-ot 1,25x-es, 1,5x-es, 1,75x-es és 2x-es digitális képkivágás egészíti ki.

Az autofókusz-rendszer 25 cm és végtelen közötti tárgytávolság esetén működik megfelelően. A fénymérés többszegmenses, úgynevezett mátrix-kiértékelő módban működik. A záridő-tartomány 2 mp és 1/1000-ed mp közötti, mely átlagos használat esetén megfelelő.

Az expozíció előtt kézi beállításra nem sok lehetőségünk adódik, mert sem a rekeszt, sem a záridőt, sem a fénymérés módját nem tudjuk befolyásolni. A fényerő-kompenzációra azért van lehetőségünk, +2 és –2 Fé-kel térhetünk el az automatika által meghatározott értéktől, 1/3-os lépésekben. Sorozatfényképezésre van lehetőségünk, ilyenkor másodpercenként 2,5 képet készíthetünk, maximum 9 darabot Fine, illetve maximum 21 darabot Normál tömörítésben. Ez elárulja, hogy a gép puffere nagyméretű, melyben a már tömörített képek helyezkednek el kártyára mentés előtt.

Mozgókép (videó) felvétel esetén a felbontás a már megszokott 320 x 240 pixeles, a videóanyagba hangfelvétel is kerül. A készíthető leghosszabb videó 35 mp-es, ami átlag alatti hosszt jelent. Ezen kívül lehetőség van csak hang felvételére is, maximum 90 mp hosszúságban. A beépített vaku hatótávolsága, nagylátószög esetén 2,9 méter, tele módban 2,3 méter mely a kompakt digitális fényképezőgépek körében átlagos alattinak mondható.

Az elkészített képeket a Minolta DiMage X MMC/SD kártyára menti, amely nem az elterjedtségéről híres, de mindenesetre a mérete indokolttá teszi eben a gépben történő alkalmazását. Gyárilag egyébként egy 8 Mbyte kapacitású kártyát kapunk, amely kipróbálásához elegendő, de hosszú távon nyilván szükségünk lesz nagyobb kapacitású kártyára. A gép hátulján 1,5”-os, 110 ezer pixeles LCD kijelző található.

Működtetéséhez a hozzá adott 750 mAh-s lítium-ion akkumulátor szolgáltatja az energiát, mely közel 200 kép elkészítéséhez elegendő. A kimerült akkut a géphez mellékelt töltővel tölthetjük fel.

A fényképezőgép csodálatra méltó méretei: 85 x 72 x 20 mm, tömege mindössze 155 gramm. Ára 500 euró körül alakul (az Egyesült Királyság területén adóval együtt 400 fontba kerül).

Sok esetben fontos lehet, hogy könnyű, kis helyen is elhelyezhető fényképezőgépünk legyen. Nos, erre a célra kiválóan megfelel a Minolta DiMage X-e, mely elsősorban hobbi célokra, egyszerűbb képek elkészítésére alkalmas. Ára ennek megfelelően megfelelően alacsony, igen apró mérete ellenére.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek