Connect with us

Hirdetés

technokrata

Moxi: a lakás új digitális központja

Laptop

Moxi: a lakás új digitális központja

Zenehallgatás, film- és tévénézés. Ezek az eddig különálló fogalmak most egy eszközbe csoportosultak, megváltoztatva otthoni szórakozási szokásainkat.

A Moxi Media Center (MMC) névre hallgató új eszköz kívülről leginkább egy videómagnóra hasonlít, de jóval több annál. A Moxi Digital cég fejlesztése tartalmaz egy digitális TV tunert, mely képes mind a digitális kábeltévés, mind pedig a műholdas adások vételére. MP3 lejátszót is helyet kapott az MMC-ben (a zenéket az eszköz merevlemezén is lehet tárolni, de CD-ről is képes lejátszani azokat) és nem utolsósorban DVD filmeket is lehet nézni vele.

Azonban még itt sem áll meg a felsorolás, ugyanis a termékkel valós időben lehet ”megállítani”, vagy akár ”visszajátszani” a tévéadást egy-egy érdekesebb jelenetnél. Maga az MMC egyébként 60 órányi adás rögzítésére képes saját merevlemezére, ezen kapacitás külső merevlemezek alkalmazásával tovább bővíthető.

A Moxi tartalmaz egy kábel/DSL modemet és egy Internet gateway-t, amellyel a szélessávú internetezőket hivatott kiszolgálni, sőt még egy integrált tűzfallal is ellátták. A linuxalapú middleware-t futtató eszköz (a Moxi menüjét Flashben készítették) segítségével az Internet-eléréssel rendelkező tulajdonosok e-mail-eket küldhetnek (ha minden igaz, a többi webes funkció elérése már csak külső számítógép csatlakoztatásával érhető el a tévén keresztül).

Fontos megemlíteni, hogy az eszköz egyszerre több televíziót is képes kiszolgálni, tehát megoldható az is, hogy míg a család egyik tagja a nappaliban nézi a tévét, közben a hálóban másvalaki a merevlemezen rögzített focimeccset nézze vissza, míg megint máshol MP3-akat hallgasson valaki. A Moxi Media Center ára, és pontos paraméterei egyelőre nem ismertek.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés