Connect with us

Hirdetés

technokrata

Új IBM szerver: izzadó hűtés

Laptop

Új IBM szerver: izzadó hűtés

Korlátozott darabszámban már december elején kereskedelmi forgalomba kerül a Kék Óriás ma bemutatott, ”Summit” elnevezésű új hálózati kiszolgálója.

Az első Summit szerver az x360-as nevet viseli, és egy rackszekrénybe helyezhető, négyprocesszoros modell lesz 1,5 GHz, illetve 1,6 GHz-es Intel Xeon MP (Foster) processzorokkal. Fontos továbbá, hogy a ma bemutatott új modell az IBM közlése szerint 40 százalékkal kisebb helyet foglal, mint elődje, az x350-es (ebben 900 MHz-es CPU-kat alkalmaznak).

Érdekesség, hogy az x360-asba speciális vízhűtést szereltek a processzorok termelte hő elvezetésére (ennek elve leginkább az emberi izzadáshoz hasonlít, azonban a számítógép esetében a folyadékot vissza is vezetik a gépbe).

Egy négyprocesszoros alapmodell ára 16 ezer dollár körül kezdődik, nyolc-, tizenkét-, illetve tizenhat processzor fogadására képes változata a jövő évben fog megjelenni.

Az IBM ezzel az új szerverrel elsősorban a nagyvállalati felhasználókat célozza meg, és a Dell, a HP és a Compaq azonos kategóriába tartozó gépeivel kíván versenyre kelni.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés