Connect with us

Hirdetés

technokrata

Windows XP-n (is) táncoló elefántok

Laptop

Windows XP-n (is) táncoló elefántok

Thaiföld: 2 dollár 70 cent – ennyit ér egy Windows XP.

A thaiföldi felhasználóknak ”szerencséjük” volt, mert mindössze 2 dollár 70 centért juthattak – igaz hogy hamisított, de azért – Windows XP-hez. S mindezt nem is kellett titokban tenniük, mert a boltok pultjain voltak kiállítva az új operációs rendszer másolatai. Ilyen módon több ezer felhasználó juttott hozzá a programhoz, méghozzá egy héttel a thaiföldi hivatalos megjelenés előtt.

Nem kétséges, hogy az okos emberek igen hamar megtalálták a módját, hogy miként lehet az operációs rendszer biztonsági védelmét kijátszani, és ezt nem is mulasztották el kihasználni.

Az egyik bolt tulajdonosa szerint: ”Szépen fogytak a Windows XP-k, az alatt a három hét alatt, ameddig árultuk őket. Nagyjából napi kétszáz példány fogyott az operációs rendszerből.”

Az árat meglehetősen vonzónak találhatták a vásárlók, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a hivatalos amerikai ár 99 és 199 dollár közötti, attól függően, hogy otthoni vagy irodai verzióról van szó.

A Microsoft Windows XP hivatalos thaiföldi megjelenésének dátuma: 2001. november 17. Mint azt a Microsoft szóvivője és a boltok tulajdonosai is elmondták: a szoftverkalózoknak sikerült kijátszani a program védelmét.

A védelem lényege a következő: minden felhasználó egyedi azonosítót kap a Windows XP-vel, melyet az Internet segítségével juttat vissza a Microsofthoz, ez az első telepítéskor történik. Azonban, mivel ez nagyobb vállalatoknál nehezen, vagy egyáltalán nem lett volna kivitelezhető, a Microsoft lehetőséget biztosított, úgynevezett egyetemleges kulcs beszerzésére, melynek segítségével több gépre is telepíthető a Windows XP. Valószínű, hogy ezeket a kucsokat vették meg, vagy lopták el a crackerek.

A feltételezések szerint valamelyik OEM gyártó játszhatta a kérdéses kódokat a kalózok kezére. Azonban egyes vélemények szerint nem ez az egyetlen megoldás a Windows XP illegális másolására, csak ez volt a legegyszerűbb.

A helyi rendőrség gyakran lecsap az illegális másolatokat készítőkre és terjesztőkre, s ilyenkor a lefoglalt adathordozókat nyilvános ünnepség keretében elefántok lábai alá vetik.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés