Connect with us

technokrata

Windows Server 2003 – a végső visszaszámlálás

Laptop

Windows Server 2003 – a végső visszaszámlálás

A Microsoft legújabb szerver operációs rendszerének megjelenése kevesebb mint egy nap közelségébe került.

Elkészült a Windows Server 2003 – tudta meg a világ március végén, többszörös csúsztatás után, amelyek az elhúzódó végső tesztelések miatt a határidőre való megjelenést is kétségessé tették. De sikerült: hosszú, több éves fejlesztőmunka végére kerül pont alig egy nap múlva, amikor a Windows Server 2003 hivatalosan is bemutatkozik a nagyközönségnek. Az új operációs rendszer 4 különböző változatban (Standard, Enterprise, Datacenter és Web Edition) kerül a boltok polcaira a következő napokban.

A Windows Server 2003 az első olyan Microsoft operációs rendszer, amely az úgynevezett Trustworthy Computing (megbízható számítástechnika) elképzelés jegyében készült, beleértve a tervezést, a kódolást és a tesztelést is. Utóbbi szigorúságára jellemző, hogy a már ˝aranykód˝-nak kikiáltott #3765-ös verzió (build) után még #3790-ig kellett ˝várni˝, hogy az operációs rendszer valóban minden elvárásnak megfeleljen. A következő hetekben derül majd ki, hogy az odafigyelés mennyire váltja be a reményeket.

A Windows Server 2003 egyébként már így, a megjelenés előtt is nagy népszerűségnek örvend. A még ki sem adott operációs rendszernek egyrészt a NetCraft elemzése szerint látványosan növekedik (!) a piaci részesedése, másrészt ˝kiszivárgott˝ a hozzá való ˝corporate˝ kulcs, amellyel a termék 3 változata aktiválás nélkül használható.

Kíváncsian várjuk hát, hogy végülis mekkora sikert arat a Microsoft legújabb szerver operációs rendszere, amelynek hivatalos megjelenésére cikkünk írása idején pontosan 23:28:10 időt kell várnunk – a hátralévő időt a Microsoft Windows Server 2003 oldalon található visszaszámláló óra jelzi. A számláló nullára futása a helyi idő szerint holnap délelőtt 10 órai amerikai megjelenést adja hírül egy olyan szerverről, amely a Microsoft.com-ot is kiszolgálva már a korai RC időszak óta a Windows Server 2003-on fut.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek