Connect with us

technokrata

Windows a mobiltelefonban is

Laptop

Windows a mobiltelefonban is

Külső megjelenésére nem, de kezelését tekintve az Orange SPV leginkább a Nokia új, 7650 típusú készülékéhez hasonlítható – Symbian OS helyett Windowszal…

Lakás – autó – mobiltelefon. Az a közös bennük, hogy egyikük sem számít (ma már) igazi luxuscikknek. A másik közös pont pedig, hogy mindegyik ˝lelkivilágába˝ befurakodott a Windows, ez a nem teljesen hibátlan, ám mégis világszerte elterjedt operációs rendszer, amely Bill Gates álmaként először a PC-vel karöltve vetette meg a lábát (majdnem) minden íróasztalon.

Ismeretes, hogy Gates álma azóta továbbfejlődött, és a Microsoft nemcsak a maga játtékkonzolját (Xbox) képzeli oda minden nappaliba, hanem ott van az otthoni szórakoztató elektronikában (Windows XP Media Center Edition, FreeStyle, Mira), sőt a közelmúlttól a lakáselektronikát (SCP) és az autós navigációt (Clarion Cadias) is tudja vezérelni.

Ezek mellett már meg sem kell lepődnünk, hogy megjelent az első windowsos mobiltelefon, amely az Orange SPV nevet viseli és a SmartPhone 2002 szoftverplatformot használja.

Az Orange SPV külső megjelenésére nem, de kezelését tekintve leginkább a Nokia új, 7650 típusú készülékéhez hasonlítható – Symbian OS helyett természetesen Windows-funkciókat találva (tálalva?). Utóbbira jellemző, hogy a SmartPhone 2002 platformot leginkább a Pocket PC-t használók üdvözölhetik ismerősen – lévén ehhez áll a legközelebb kezelését és szolgáltatásait illetően.

A Nokia 7650-essel való kezelésbeli rokonság a kis joystickben és a ˝környezetfüggő˝ (context – itt talán nevezhetjük így) gombokban testesül meg. Egyébként az Orange SPV nagy méretű, 176x220x16 pixel/színbites felbontású, nem érintésérzékeny TFT kijelzővel rendelkezik, ami alatt a szabad levegőn található a billentyűzet. Ez utóbbinak van némi szoftveres kiterjesztése is – a kijelzőn ugyanis találhatók további gombok, mint például a nem ismeretlen Home vagy Back.

Internetes források teszjei alapján bár az Orange SPV kijelzőjén Kék Halált még nem sikerült előállítani, és a vírusok sem tudják elküldeni magukat az összes contactnak, néhány látványos hiba azért csúszott a készülékbe, illetve az érintésérzékeny kijelző is megkívánja néhány kompromisszum megkötését a felhasználótól. Mindenesetre a külföldi tesztelők véleménye szerint az első windowsos mobiltelefon ˝nem tökéletes, de jó darab˝.

Magyarországi megjelenésről egyelőre még nincs hírünk – erről és a készülék további (immár hardcore mobiltelefonos megközelítésű) jellemzőiről a későbbiekben a Mobil Világ rovatunkban olvashatnak.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek