Connect with us

Hirdetés

technokrata

Windows 2003 Workstation

Laptop

Windows 2003 Workstation

Nem csak Server?

˝Windows Server 2003 Enterprise Edition for the Workstation˝ – ez a néhány szó hozta lázba a világot szinte pillanatokkal azután, hogy megjelent a Microsoft Knoweledge Base Q325857 jelű cikkében. Természetesen rögtön elindult a találgatás: a Windows 2003-nak nem csak szerverváltozata lesz?

Sajnos a Microsoft rövidesen lehűtötte a kedélyeket, miután jelezte, hogy elírásról van szó, és a (hivatalosan) nem létező változat puszta véletlenségből került a Windows 2003 Server változatainak felsorolásába, illetve az valójában a Windows XP 64-bit Edition 2003-at jelenti, amely az Intel Itanium 2 platformjának támogatására szolgál.

Pedig a Windows 2003 Workstation nem is csak egyetlen KB cikkben tűnt fel, ráadásul a nagyon is beleillik (elnézést: beleillene) a képbe – a 2001-es ˝évjáratú˝ Windows XP fejlesztett utódaként és a (várhatóan) 2004/2005-ös (erről időről-időre eltérő hírek jelennek meg) Windows ˝Longhorn˝ elődeként. Beleillene már csak azért is, mert számtalan – nem is logikátlan – találgatás volt, illetve van egy bizonyos Windows XP Second Editionről, amelynek megjelenési ideje 2003 ˝kellene˝, hogy legyen, az XP és a Longhorn között máskülönben desktop operációs rendszer nélkül eltelő extrém 3-4 év miatt.

Mert a Windows XP SE nem mai ˝találmány˝ – az első hírek tavaly márciusban (tehát csaknem egy éve) érkeztek róla, és azóta ugyancsak változékony információk látnak napvilágot e fantom OS-ről. Csak a hivatalos álláspont nem változik – így ha mégis készül ilyesmi a Microsoft műhelyében, akkor tény, hogy nagyon jól őrzi a titkát.

A Windows XP SE megjelenésének meggyőződését legutóbb tavaly novemberben Brian Valentine, a Microsoft Windows részlegének alelnöke zárta rövidre egyértelműen, amikor bejelentette, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem lesz Windows XP SE – a szükséges változtatásokat a Windows XP jelenlegi verzióján végzik el javítócsomagok (service pack – SP) formájában, és vadonatúj kóddal csak a Longhornnal jelentkezik a Microsoft, a legutóbbi januári bejelentés szerint 2004-ben.

A jelenleg RC2 állapotban ingyenesen letölthető és kipróbálható Windows Server 2003 várhatóan április 24-én jelenik meg.



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés