Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vége a rendszergazdák (egyik) rémálmának: process recycling a Microsoft IIS5-ön is

Laptop

Vége a rendszergazdák (egyik) rémálmának: process recycling a Microsoft IIS5-ön is

A Microsoft webszerver 6-os verziójának e fontos funkciójával immár az 5-ös verzió is felruházható.

A Windows Server 2003 részeként megjelent Microsoft Internet Information Server 6-os verziójának egyik fő újdonsága az úgynevezett process recycling megjelenése, ami lehetővé teszi a webalkalmazások lefagyott, illetve leállt processeinek időről-időre való újraindítását.

Ez a fontos funkció immár az Internet Information Server 5-ös verziója számára is elérhető, egy kiegészítés feltelepítésével.

A Gartner piackutató cég felmérése szerint jó néhány vállalatnál még mindig évekkel ezelőtti, ma már elavultnak számító konfigurációk, kifutóban lévő szoftververziók segítik a munkát, mert a cégek nehezen szánják el magukat a hardver és a szoftver korszerűsítésére, a jól bevált NT rendszerek cseréjére. Pedig megérné a váltás, mert az új eszközök és az arra kerülő friss verziójú szoftverek jelentősen növelik az elérhető teljesítményt, ami a cég termelékenységére és ezáltal gazdasági eredményességére is jótékony hatással van.

A Gartner elemzői – az ügyfelek visszajelzéseire támaszkodva – jelentésükben leszögezték: a Windows Server 2003 megfelelően stabil ahhoz, hogy a cégeket a régi rendszerről való frissítésre ösztönözze. Bár a Windows Server 2003-on futtatni szánt, külső gyártók által fejlesztett szoftverek és az alájuk kerülő hardverek kis százaléka esetében előfordulhat, hogy még nincs teljes támogatás, a Gartner – miután felvette a kapcsolatot ezekkel a külső gyártókkal – meggyőződött arról, hogy legkésőbb 2003 végére a támogatás gyakorlatilag teljessé válik. Az első javítócsomagokra sem érdemes tovább várni, mert az operációs rendszerről kimondottan pozitív visszajelzések érkeztek. Azt javasolják, mihamarabb érdemes megkezdeni a kompatibilitási teszteket ott, ahol tervezik a bevezetést, mert az Active Directory-ban jelentős fejlesztések voltak.

A Windows Server 2003 már 64 bites támogatással bír, jelentősen javult a rendszer biztonsága, elkerülendő a külső- vagy belső rosszindulatú támadásokat. A legfontosabb mégis az, hogy a Microsoft jelentősen növelte a kiszolgáló teljesítményét; a Scheduler (időzítő) és a többi teljesítményfejlesztések eredményeként bizonyos esetekben a Windows Server 2003 háromszor gyorsabban fut ugyanazon a hardveren.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés