Connect with us

technokrata

Új MS Keyboard driver is

Laptop

Új MS Keyboard driver is

Az új driver megjelenésére az új billentyűzetek támogatása miatt volt szükség.

Az új driver felismeri az új Microsoft billentyűzeteket.

Az új IntelliType 5-ös verziójú meghajtóprogram azonban nem kizárólag a támogatott billentyűzetek számában változott elődjéhez képest, hanem új funkciókkal is kibővült. Sok billentyű újraprogramozhatóvá vált, beleértve funkciójának kikapcsolását is, ha az zavaró a felhasználó számára a véletlen aktiválások (például Caps Lock, Win Key stb.) miatt.

Érdekesség, hogy a Microsoft IntelliType billentyűzet- (és persze a Microsoft IntelliPoint egér-) meghajtó program minden idők egyik legstabilabb, ezért gyakorlatilag szükségszerűen alig frissített hardver-meghajtóprogramja. A 2001. novemberében megjelent 2.01-es verziót, csak 2002. augusztusában követte az új Microsoft billentyűzetek piacra kerülése miatt a 2.2-es, majd a Windows Server 2003 támogatás miatt 2003. májusában a 2.22-es, és ugyancsak az új Microsoft billentyűzetek 2003. szeptemberi piacra kerülése miatt az – IntelliPointtal immár azonos számú – 5.0-s verzió. A hibátlanságot ˝mindössze˝ egy 2004. áprilisi probléma árnyékolja be, amikor a KB834840-es számú Microsoft Knowledge Base cikk azt adta hírül, hogy az IntelliType Pro és az IntelliPoint program lefagy, ha Windows XP rendszeren megváltoztatják a Terminálszolgáltatások beállításait. A most megjelent 5.2-es verzió eddig hibátlannak bizonyult.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek