Connect with us

technokrata

Tovább késik a DirectX 9 is

Laptop

Tovább késik a DirectX 9 is

Bár a DirectX 9 (eddig) hivatalos megjelenési időpontja még távolabb van, új, még későbbi időpontot jelöltek meg a kiadásra. Az ok inkább látszik üzleti, mint fejlesztési jellegűnek…

Míg a DirectX 9 megjelenését májusban még szeptemberre jelezték, az időpont június-júliusban már októberre módosult, a mostani, augusztusi bejelentés szerint pedig immár csak novemberben várhatjuk.

Bár a Microsoft partnerei – élen az ATI-val – október eleji megjelenést javasoltak, mégis a november végi időpont látszik megvalósulni. Az ATI számára kétségtelenül a minél gyorsabb kiadás lenne kedvező, hiszen övé az egyedüli termék – a Radeon 9700 Pro – amely támogatja az új, jelenleg beta.2-es állapotban létező API-t. A Microsoft betapolitikájának eredményeképpen egyébként az ATI nem is adhat ki DirectX 9-kompatibilis drivert, tehát a végleges verzió megjelenéséig meg van kötve a keze.

Egyelőre nem ismert, hogy lesznek-e további beta-k a DirectX 9-ből. Ismeretes, hogy a beta.1 májusban, a beta.2 augusztusban jelent meg (utóbbi is nagyrészt csak egy a beta.1-ben talált súlyos hiba miatt). Ilyen időzítés mellett nem kizárt tehát, hogy a következő kiadás már a végleges verzió lesz – még a most bejelentett csúszást figyelembe véve is.

Nagy valószínűséggel a DirectX 9 nem lesz hosszú életű, ugyanis év végén (vagy jövő év elején) várható az Nvidia NV30 megjelenése, amely új funkcióinak támogatására valamikor kora tavasszal várható a DirectX 9.1.

A DirectX 9.1 megjelenésének híre egyébként megmagyarázza egy korábbi, márciusi hír alapját, amely arról szólt, hogy a DirectX 9 meg sem jelenik, hanem első hivatalosként annak 9.1-es verziója lesz elérhető.

Megjegyzendő, hogy ezt még most sem zárhatjuk ki teljesen, hisz az ATI és az Nvidia közül egyik sem fogja könnyen (fel)adni az elsőséget, ami egyben az új Microsoft API lehetőségeinek elsőként való kihasználásából eredő piaci – anyagi és erkölcsi – előnyt jelenti. Márpedig az ATI-nak már van DirectX 9-kompatibilis hardvereszköze, az Nvidia még csak év végére ígéri. A DirectX 9 pedig – bár jelenleg ismert megjelenési időpontja az ATI-nak kedvez – még nem jelent meg. Ez pedig egyben könnyen azt is jelentheti, hogy tovább csúsztatható…

Persze a(z újabb) késés miatt annyira nem kell aggódnunk, hiszen DirectX 9-kompatibilis szoftver a hírek szerint úgysem jelenik meg jövő év vége előtt, vagyis addig nagyon jól eldolgozgatnak a DirectX 8.1 és annak javításai, illetve esetleges új verziói. A DirectX 9(.1) megjelenési időpontja, illetve annak (nem)módosítása tehát jelenleg sokkal inkább a hardvergyártók, mint a szoftvergyártók vagy -felhasználók érdeke.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek