Connect with us

Hirdetés

technokrata

Megjelent és letölthető a Windows Media 9 Series RC1 – hibátlan működés

Laptop

Megjelent és letölthető a Windows Media 9 Series RC1 – hibátlan működés

Megjelenésközeli, RC1-es állapotba került a bétaprogramját még csak nemrég elkezdő Windows Media 9 Series. Az eddigi információk szerint a Microsoft által hivatalosan is közétett médialejátszó szoftver RC1 állapota ellenére (miatt?) tökéletesen működik és letölthető.

Nemrég elkezdődött a Windows Media 9 Series hivatalos betaprogramja. A betaprogramot a 9.00.00.2799-es verzió indította útjára, majd sorra váltogatták egymást a nem hivatalos és hivatalos béta verziók – előbbiből a 9.00.00.2903-as, utóbbiból a 9.00.00.2800-ás volt a legfrissebb.

A most hivatalosan kiadott, minden eddiginél újabb, 9.00.00.2926-os verzió már RC1, vagyis közvetlenül kiadás előtti állapotú, tehát várható, hogy a médialejátszó végleges verziója is hamarosan megjelenik. Minthogy azonban e verzió az eddigi információk alapján hibátlanul működik, mindenképpen érdemes feltelepíteni – megéri.

Előzményként ismeretes, hogy a legelső béták után pár hete új, kibővített funkcionalitású változata jelent meg a Windows Media 9 Series-nek (Windows Media Player 9 ˝Corona˝). A beépített új funkciók sejtetik a fejlesztési irányvonalat, amely úgy tűnik, valóban a Windows médiacenterré való alakítására – és a nem kívánt kémfunkciók kiiktathatóságára – törekszik.

A 9.00.00.2798-as verzió azonban meglehetősen instabilnak bizonyult a működés során – a lejátszás vezérlésekor, illetve a bezárási próbálkozások során sok volt a lefagyás. A következő verziókban ezt a problémát kiküszöbölték, az előd új funkcióinak megtartása mellett.

A Windows Media 9 Series korábbi, 9.00.00.2798-as változatába belekerült egy, már a telepítéskor aktiválható privacy-beállítás, amellyel a felhasználó eleve kikapcsolhatja a használati szokásainak automatikus küldését a Microsoft felé. A funkció ilyen látványos beépítésével a Microsoft nagy lépést tett a kémfunkciók felhasználó által való ellenőrizhetőségének ideális volta felé.

Az új verziók is természetesen ismerik mindazokat az extrákat, amelyek egy korai beta-ban mutatkoztak be:
– Crossfading, 0-10 seconds of overlap
– Volume leveling
– Play Speed controls (de-/increase media speed from -0,5 to 2+)
– Quiet Mode (allows you to enable difference between soft and loud sounds)
– Color chooser (Media Player can be any color now)
– Taskbar control (very complete addition to taskbar)

˝A Windows Media 9 Series a digitális média új hullámaként a szélessávú elérést használóknak drámai minőséget, a dial-up kapcsolattal rendelkezőknek pedig sebességet és még így is élménydús megjelenítést kínál˝ – nem kis célok a jelenlegi sávszélességeket ismerve… – ˝Új, professzionális audio és video codecek soha nem látott, házimozizásra alkalmas minőséget fognak biztosítani.˝ – több más paraméter mellett ezek az új médialejátszó Microsoft által ígért tulajdonságai.

A Windows Media 9 Series egyébként a Windowsokban most is használt Windows Media Player utódja mint külön alkalmazás, amelyre azért volt szükség, hogy a Microsoft eleget tegyen az antitröszt-eljárás eredményeinek, miszerint az SP1-gyel a tavaly novemberben, a közte, az amerikai igazságügy és 9 állam közötti megállapodás értelmében úgy kell átalakítania a Windows XP operációs rendszert, hogy annak egyes beépített szoftverei kicserélhetők legyenek más versenytárs gyártók termékeire – a megállapodás által érintett 5, a Windows XP-be épített szoftver (Internet Explorer, Outlook Express, Windows Media Player, Windows Messenger és Java Virtual Machine microsoftos változat) között a Windows Media Player is szerepel.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés