Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mégis megy a WindowsUpdate.com

Laptop

Mégis megy a WindowsUpdate.com

A Windows Update ezen elérhetőségét a Microsoft visszaállította.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Sean Sundwall, a Microsoft szóvivőjének tájékoztatása szerint a http://www.windowsupdate.com működését a Blaster féregvírus DoS-támadása intenzitásának elfogadható érték alá csökkenésével sem fogják helyreállni.

Most azonban mégis működik az URL, és az eredeti rend szerint a Microsoft operációs rendszereket frissítő-javító szolgáltatásra mutat.

Mint ismeretes, a Windows Update szolgáltatása a http://www.windowsupdate.com címen még augusztus közepén állt le, a Blaster támadásának előzményeként, illetve következményeként. A Microsoft, közlése szerint maga intézkedett az érintett webcímet kezelő szerver(szolgáltatás) leállításáról, hogy elhárítsa a támadást. A Blaster így adatcsomagjait csak egy olyan webcímre tudta küldözgetni, amely még a DNS-szerverek adatbázisában sem (!) létezett.

E (válasz)lépésével a Microsofthoz el sem jutottak a Blaster által küldött adatcsomagok, így rendszereinek egyetlen eleme sem terhelődött általa (a Windows Update szolgáltatást és annak elérhetőségét egyébként sem ugyanaz a szerver szolgálta ki). Kérdéses azonban, hogy szerencsének nevezhető-e a Blaster kódjának ily módon való elkészítése, lévén az akár támadhatta volna a Windows Update szolgáltatás valamennyi elérhetőségét, illetve akár a Microsoft.comot is, mely esetekben az alkalmazott frappáns megoldás (cut) szóba sem jöhetett volna a szoftveróriás részéről.

A Microsoft akkori bejelentésével úgy tűnt, hogy véglegessé válik a Blaster által támadott webcím leállása, miközben a http://windowsupdate.microsoft.com továbbra is végig elérhető maradt (ezt a címet nem támadja a Blaster), és azóta is rendben letöltődtek a frissítések. Az érintett domain-név továbbra is a Microsofté maradt, de nem voltak DNS-bejegyzései, és a Microsoft ezt a későbbiekben sem tervezte visszaállítani. A Windows operációs rendszerekbe épített linkek egyébként nem ide, hanem a végig működő elérhetőségre mutatnak, tehát a szoftverek funkcionalitását nem csorbította az intézkedés.

A Blaster a hihetetlen mértékű visszhang ellenére még világszerte sok számítógépen honol, s bár a DNS-bejegyzések hiányában nem létező címet támadott, bosszúságot okozott a számítógépek használóinak. A szükséges javítások a Terminal.hu szerveréről is letölthetők, a sérülékenységet eredetileg jelentő cikkünkből: Ismét kritikus hiba fenyegeti az újabb keletű Windows-okat

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés