Connect with us

technokrata

Késik a Windows Server 2003

Laptop

Késik a Windows Server 2003

Már-már úgy látszott, minden rendben halad a fejlesztéssel (történelmi esemény!), és a Microsoft legújabb szerver operációs rendszere az ígért határidőre elkészül. Nem így történt…

Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Microsoft a Windows Server 2003 #3765-öt szánta az ˝aranykódnak˝, amely ˝legújabb kori˝ ESCROW-túlélőként gyakorlatilag befejezetté tette a fejlesztést. A 3765 minden szempontból stabil, így várható, hogy döntő többségében ezzel a kóddal találkozhatunk majd a végleges termékben.

Tudjuk azonban, hogy azóta újabb buildek is jelentek meg. Az ok: egy apró hiba, amely miatt – bár nem jelent funkcionális problémát (minthogy az ESCROW-eljárás sikeresen lefutott) – az egész folyamatot meg kell ismételni. Az elindult láncreakció a kód (hivatalos) elkészülését egy héttel későbbre tolta – az eddigi március 12. helyett csak 19-én kerül RTM (released to manufacturing) állapotba az operációs rendszer.

A hibát egyébként a jól működő 3765 utáni apró módosítások miatti további fejlesztési folyamat eredményeképpen született 3778-as buildben találták, amely hivatalos RTM-verzióként volt kiírva. Előreláthatólag a 3780-as build veszi át a helyét, amely időközben túlélte az ESCROW eljárást. Ezen események miatt egyébként várható, hogy a Microsoft – a Windows XP #2600-hoz hasonlóan – valamilyen kerek számot ad majd a végleges terméknek (jelenleg a 3800 van kilátásban, ha nem találnak ismét valamilyen hibát, amely miatt a fejlesztés átlépi ezt a buildet is).

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a késés (egyelőre) nem veszélyezteti a megjelenés április 24-ére tervezett időpontját – a Windows Server 2003-at tehát továbbra is az előre meghirdetett időpontban várhatjuk a boltok polcaira.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek