Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jön a Windows 2000 SP4

Laptop

Jön a Windows 2000 SP4

Nagyjából ismert a megjelenés ideje.

Várhatóan 2003 második negyedévében jelenik meg a Windows 2000 negyedik javítócsomagja, az SP4. A megjelenésre a javítócsomag széles körű bétatesztelését követően kerül majd sor.

Mint korábban hírt adtunk róla, a tavaly május végén megjelent első béta, illetve a július végén megjelent angol és szeptember elején megjelent magyar végleges Windows 2000 SP3 után október végén elindult az SP4 bétaprogramja. A jelentkezők számához képest viszonylag kevés felhasználót választottak ki hivatalos bétatesztelőnek, akik első kézből kapták meg a készülő javítócsomagot.

A Windows 2000 negyedik javítócsomagja a bejelentéskori ismereteink szerint belső használatú, 4.1.402-es verzióban létezett, a bétatesztelők számára pedig tavaly november elejére ígérték, mégis december végén jelent csak meg az első, a tesztelők számára nyilvános 4.4.027-es verzió, amelynek tesztelése várhatóan 4 hétig tartott. Jelenleg a javítócsomag 4.4.036-os verzióban létezik, tesztelése e pillanatokban is folyik.

A bétaverzió mérete egyébként tekintélyes, több mint 130 MB. Újdonságairól jelenleg annyit tudunk, hogy az eddigi legfrissebb javításokat foglalja magában, továbbá alkalmazáskompatibilitási, rendszerstabilitási és biztonsági fejlesztéseket tartalmaz.

Érdekesség, hogy a Windows 2000 annyira népszerű, hogy az eredetileg 2004 első negyedévére tervezett termék-életciklus végét kitolja a Microsoft, és e határidő után is biztosítani fogja hozzá a professzionális szintű terméktámogatást.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés