Connect with us

technokrata

Emberi mulasztás okozta a Windows/MSN Messenger működésképtelenségét

Laptop

Emberi mulasztás okozta a Windows/MSN Messenger működésképtelenségét

Öt órán keresztül elérhetetlen volt a Windows és az MSN Messenger kommunikációs hálózata. Az ok: emberi mulasztás.

Emberi mulasztás okozta a Windows és az MSN Messenger kommunikációs hálózatának hétfői öt órás elérhetetlenségét.

A technikusok új routereket telepítettek a .NET Messenger service fejlesztésére, azonban egy hibás konfigurációs beállításnak ˝köszönhetően˝ a hálózat működése öt teljes órára megbénult, ráadásul épp az amerikai csúcsidőben, keleti-parti idő szerint délelőtt 9 órától délután 2-ig.

Az utólagos vizsgálat eredménye alapján a hiba oka emberi mulasztás volt, ami miatt Larry Grothaus lead product manager sajnálatát fejezte ki és megígérte, hogy a jövőben jobban odafigyelnek a belső folyamatokra, hogy hasonló sose történhessen meg újra.

A Microsoft egyetértett Dana Gardnernek, az Aberdeen Group kutatójának megjegyzésével, hogy nem engedheti meg magának az ehhez hasonló kritikus alkalmazások működésében előforduló hibákat, hiszen ilyenkor a fogyasztók könnyedén átváltanak egy másik kommunikációs hálózatra – egy másik gyártóéra.

Ugyanakkor Michael Sampson, a Ferris Research kutatója emlékeztetett a Messenger hálózat 2001. júliusi nyolc napos kimaradására. Igaz, hogy akkor nyári szabad, nem pedig vakáció utáni zsúfolt időszak volt.

Egyébként Amerikában a Microsoft és az AOL a legnagyobb instant messaging szolgáltatók, mindketten 30-35 millió aktív felhasználóval. Bár az AOL 180 millió, a Microsoft 75 millió accountot tud magáénak, ezek jóval kevesebb ˝valódi˝ felhasználóhoz tartoznak, így nagy részük inaktívan pihen.

De visszatérve a .NET Messenger service mostani hibájához – a sors iróniája folytán az ominózus routereket épp a szolgáltatás megbízhatóságának növelése érdekében állították rendszerbe röviddel az előtt, hogy a hálózat működése leállt…

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek