Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az Office 11 nem védett a Slammer vírus ellen

Laptop

Az Office 11 nem védett a Slammer vírus ellen

Bár a Microsoft a javítást már fél éve kiadta, az Office 11-be ez mégsem került bele…

Furcsa, hogy az SQL Slammer vírus által kihasznált biztonsági rést a Microsoft javítással már fél éve befoltozta, azonban ez nem érintette a jelenleg béta állapotú Office 11-et. Így a Microsoft legújabb irodai programcsomagja az MSDE 2000 által továbbra is veszélyeztetett az utóbbi idők legnagyobb károkat okozó vírusával szemben.

Megoldás azért van – el kell végezni Az Office 11 Slammer elleni védelme című kapcsolódó tippünkben leírt lépéseket. A művelet végeztével az Office 11 is védetté válik a Slammer vírussal szemben.

Ismeretes, hogy a londoni Mi2g piackutató cég szerint a féreg 5 napos terjedése közben megközelítőleg 950 millió és 1,2 milliárd dollár közötti kárt okozott a kiesett termelés okán. Ezzel a cég ranglistáján ˝csak˝ a kilencedik helyet tudta megszerezni – olyan kártevők előzték meg, mint a Code Red (2,6 milliárd dolláros károkozással), a LoveLetter vírus (8,8 milliárd dolláros kárral), vagy a Klez, mely az abszolút csúcstartónak számít a maga 9 milliárd dollárnyi károkozásával.

A vírus Dél-Koreában okozta a legtöbb rombolást, talán ennek is köszönhető, hogy a sértettek a Microsoft ellen is fel kívánnak lépni. Eddig körülbelül 3.000 felhasználó csatlakozott a felperesekhez. A vád szerint ugyan a Microsoft felhívta a figyelmet a féregre, azonban nem tett eleget a törvényekben megfogalmazott kötelezettségeinek. A Microsoft ugyanis rendelkezik az összes MS SQL ügyfél címével (e-mail címével), de nem küldött semmilyen személyre szóló figyelmeztetést. Kiderült, hogy a Microsoft saját szerverei sem (voltak) védettek az Interneten végigsöpört Slammer ellen…

Az utóbbi idők legkárosabb férge, a Slammer készítőjére életfogytiglan börtön is várhat – ha elkapják. Biztonsági szakértők szerint nagyon nehéz lesz – ha egyáltalán nem lehetetlen – nyomára akadni a Microsoft SQL szerverének hibáit kihasználó féreg készítőjére. Bizonyára volt annyi esze, hogy olyan számítógépről bocsátotta útjára, amely nem hozható könnyen kapcsolatba vele (tehát nem az otthoni PC-jéről vagy a munkahelyi komputeréről).

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés