Connect with us

technokrata

A Windows-játékok az E3 vásáron

Laptop

A Windows-játékok az E3 vásáron

Közös lobogó alatt egyesül tíz kiemelkedő játékforgalmazó.

A Microsoft Corporation továbbra is új ösvényeket igyekszik felfedezni a számítógépes játékok világában: az interaktív szórakoztatóipar legnagyobb kereskedelmi vásárán, az Electronic Entertainment Expo (E3) rendezvényen ismét jelen volt a „Games for Windows” védjegy. Az új „Games for Windows” stand a Windows platform meghatározó játékait mutatta be. Ezzel a lépéssel Microsoft lett az első vállalat, amely két standdal is jelen volt a Los Angeles Convention Center déli csarnokában.

„Azzal, hogy egy helyszínre koncentráljuk mindezt a sok nagyszerű játékot, azonnal érezhetővé válik, hogy milyen izgalmas dolgok történhetnek Windows alapokon” – mondta Dean Lester a Microsoft Windows grafikus és játéktechnológiákért felelős igazgatója. „Ezek a játékok csak a töredékét szemléltetik annak a hihetetlen mennyiségű újdonságnak, amivel a fejlesztők hozzájárulnak a Windows platformhoz – a platformhoz, amely nagyszerű, valósághű élményeket nyújt.”

Richard Garriott, a szerepjátékok egyik atyja, is megjelent a Games for Windows standon, hogy autogrammal lássa el legújabb játéka, a „Lineage II” emléktárgyait.

A vásáron a Microsoft bemutatta továbbá Microsoft XNA nevű, közelmúltban bejelentett szoftverfejlesztési platformját is. „A játékfejlesztők néhány héttel ezelőtti konferenciáján megígértük, hogy az XNA új élmények lehetőségét nyitja meg a játékosok előtt” – nyilatkozta J. Allard, a Microsoft alelnöke, az XNA vezető tervezője. „Az E3 keretében egy népszerű játékon mutatjuk be, hogy milyen érdekes kezdeti eredményeket sikerült elérnünk, előre jelezve ezzel azokat a forradalmi változásokat, amelyek feltételeit az XNA az elkövetkező években meg fogja teremteni.”

A Microsoft bemutatta továbbá a Windows XP Game Advisor nevű webes eszközt is, amely több mint 150 kiváló Windows-játékot ajánl az érdeklődőknek, műfaj és korcsoport szerint.

A Games for Windows pavilonban a következő játékok voltak láthatók:

– „Auto Assault”, NCsoft Corp., bevezetés: 2004-es ünnepek, a korhatár megállapítása folyamatban. A játékosok országúti hajszába bonyolódhatnak ebben a bámulatos, apokalipszis utáni világban. Az „Auto Assault” egyértelműen elszakadást képvisel a hagyományos sokjátékos online játékoktól. Az „Auto Assault” lényege a gyors járművek közötti harc, a futurisztikus fegyverzet, melyhez kiváló ügyesség szükséges.

– „Dungeon Siege 2”, Microsoft Game Studios, bevezetés: 2004 ősze, a korhatár megállapítása folyamatban. Az Aranna fantáziavilágában játszódó folytatás új mércét állít a szerepjátékok körében: a sok fejtörést okozó történetéhez valós idejű harc párosul.

– „EverQuest II”, Sony Online Entertainment, bevezetés: 2004 ősze, a korhatár megállapítása folyamatban. Ennek a sokjátékos online szerepjátéknak a következő generációs verziója új, veszélyekkel, kalandokkal és rejtélyekkel teli világgal teszi próbára a játékosokat. A számítógép által vezérelt szereplőket páratlanul valósághű grafikával és hanggal ábrázolja.

– „Ground Control II: Operation Exodus”, Vivendi Universal Games, bevezetés: 2004 nyara, tizenéveseknek. Ez a játék elszakad a valós idejű stratégiai játékok hagyományaitól, és robbanásszerűen gyors játékot tesz lehetővé, amelynek lényege az osztag taktikája és az érdekes harci helyzetek.

– „Guild Wars”, NCsoft, bevezetés: 2004 ősze, a korhatár megállapítása folyamatban. Ezzel a játékkal újra felfedezhető a szerepjátékok öröme: próbára teszi a játékos ügyességét, és szabad online játékra nyílik vele mód. A játékosok barátaikkal közösen értelmes szörnyek hadseregei ellen harcolhatnak, küldetéseket teljesíthetnek, illetve az evilági hatalmak tornáján más csapatokkal versenyezhetnek.

– „Myst IV Revelation”, Ubisoft Entertainment SA, bevezetés: 2004 ősze, a korhatár meghatározása folyamatban. A nagy tetszésnek örvendő franchise játék legújabb része izgalmas cselekményt, érdekes fejtörőket tartalmaz, kísérőzenéjét a világhírű énekes, Peter Gabriel énekli.

– „RollerCoaster Tycoon 3”, Atari, bevezetés: 2004 ünnepi szezonja, a korhatár meghatározása folyamatban. Chris Sawyer nagy példányszámban eladott játékának teljesen új és átalakított franchise változata gyönyörű háromdimenziós grafikával bővült, új hullámvasút-kamerájával a játékosok utazhatnak is az általuk felépített pályákon.

– „Shrek 2”, Activision Inc., bevezetés: 2004 tavasza, minden korosztálynak. A játékosok Shrekkel és barátaival fordulatos tündérmese részeseivé válhatnak. Hat szereplő valamelyikeként vehetnek részt a játékban. Egy automatikus rendszer kiválasztja a feladathoz illő szereplőt, miközben a csapat bejárja Shrek világát, és eléri a csak a PC-n használható szinteket.

– „Sid Meier´s Pirates!” Atari, bevezetés: 2004 ünnepi szezonja, a korhatár meghatározása folyamatban. Sid Meier és a Firaxis Games a XXI. századba hozza át ezt a legendás akciójátékot, még érdekesebb és izgalmasabb csatalehetőségekkel találkozhatnak a kalózok életét élő játékosok.

– „Silent Hunter 3”, Ubisoft, bevezetés: 2004 ünnepi szezonja, a korhatár meghatározása folyamatban. A játékosok egy U-boot parancsnokának szerepét töltik be ebben a feszültséggel teli tengeralattjáró-szimulációban, amely a történelmi eseményeket valódi harccal egyesíti, és látványosan idézi fel a II. világháború haditengerészeti műveleteit.

– „S.T.A.L.K.E.R. Shadow of Chernobyl”, THQ Inc., bevezetés: 2004, a korhatár megállapítása folyamatban. Ebben a hamarosan megjelenő lövöldözős/túlélési játékban a mutáns lényekkel zajló csata közben a Csernobili atomerőmű 30 négyzetkilométeres zónáját kell felderíteniük a játékosoknak.

– „Star Wars Galaxies: Jump to Lightspeed”, LucasArts, bevezetés: 2004 ősze, a korhatár megállapítása folyamatban. A Star Wars Galaxies az űrbe repíti a játékosokat a példátlanul izgalmas kalandok során: valós idejű harc alakulhat ki az ellenséges csapatokkal, illetve a mesterséges intelligenciával vezérelt űrhajókkal, miközben a járművek bejárják a 10 változatos tartalmú űrszektort.

– „Star Wars Republic Commando”, LucasArts, bevezetés: 2004 ünnepi szezonja, a korhatár megállapítása folyamatban. A háromfős köztársasági kommandót vezető játékosok küldetéseik során messzire behatolnak az ellenséges vonalak mögé, a három hadjárat 14 nehéz szintjének teljesítése közben. Tucatnyi halálos fegyver áll rendelkezésükre, de osztaguknál semmi sem életveszélyesebb.

– „The Sims 2”, Electronic Arts, bevezetés: 2004 ősze, a korhatár megállapítása folyamatban. A „The Sims” következő generációs folytatása, a „The Sims 2” lehetőséget nyújt a játékosoknak, hogy szereplőiket azok egész életútján végigvezessék. A játékosok keverhetik a szereplők génjeit, valóra válthatják az álmaikat, és végletes helyzetekbe sodorhatják őket.

– „Tribes: Vengeance”, Vivendi Universal Games, bevezetés: 2004 ünnepi szezonja, a korhatár meghatározása folyamatban. Ebben a generációk közötti háború idején játszódó krimi-játékban mód nyílik az egyjátékos történet több nézőpont és szereplő szemszögéből való megélésére.

– „Vampire the Masquerade: Bloodlines”, Activision, bevezetés: 2004 ünnepi szezonja, a korhatár meghatározása folyamatban. Ez a lenyűgöző képi világú szerepjáték gazdag lehetőségeket nyújt a szereplők fejlődése, a szereplők kapcsolata terén. Kidolgozott cselekménye során a modernkori Los Angeles sötét és durva vámpíralvilágába kerülnek a játékosok, miközben hihetetlen erőkkel, fegyverekkel és képességekkel felvértezett halandókkal és földöntúli lényekkel hadakoznak.

– „Warhammer 40,000: Dawn of War”, THQ, bevezetés: 2004 ősze, a korhatár megállapítása folyamatban. A stratégiai játékokat új, felkavaró moziszerű élményt nyújtó szintre emelő új játék egy jövőbeli univerzumba röpít, ahol brutális harc zajlik négy, ősidők óta ellenséges faj között, amelynek egyetlen célja a többi faj kiirtása.

– „World of Warcraft”, Blizzard Entertainment, bevezetés: 2004, a korhatár megállapítása folyamatban. A játékosok leereszkednek ebbe a csodálatos, sokjátékos univerzumba, és több ezer nagy hatalmú hőssel együtt korlátlanul kalandozhatnak a mítoszok és a mágia világában. Az „eposz” szó ezentúl mást fog jelenteni a játékosoknak.

– „Zoo Tycoon (TM) 2”, Microsoft Game Studios, bevezetés: 2004 ősze, a korhatár megállapítása folyamatban. A népszerű szimulációs játék legújabb kiegészítője szélesebb körű építési lehetőségeket és több irányítási választást biztosít, lehetővé teszi a játékosoknak, hogy belépjenek az állatkertbe, és szemtől szembe találkozzanak az állatokkal és a vendégekkel.

A Games for Windows játékok

A „Games for Windows” játékok kialakításuknak köszönhetően jól használják ki a Windows kiváló technológiáit, így a lehető leginnovatívabb játékkal szórakoztatják a játékosokat. Ezek a játékok a Windows teljesítményére és stabilitására épülnek, hogy mindenki részesülhessen a nagyszerű élményekben. A megbízhatóság, a kompatibilitás és az egyéni igények szabadsága révén a játékosok maguk alakíthatják sorsukat a játékokon belül.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek