Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft két évtized eddigi legnagyobb hardverújdonság-kínálatát mutatta be

Laptop

A Microsoft két évtized eddigi legnagyobb hardverújdonság-kínálatát mutatta be

Eddig soha nem látott mennyiségű hardvereszközt mutatott be a Microsoft. Az új termékek láttán világossá válik a nemrég bemutatott IntelliPoint és IntelliType Pro egér-, illetve billentyűzetdriverek szükségessége…

Ismeretes, hogy augusztus 21-ei dátummal új driverek jelentek meg a Microsoft Download Centerben az IntelliMouse egerekhez és az Internet Keyboard billentyűzetekhez. Az új, 4.1-es verziószámú IntelliPoint és a 2.2-es IntelliType Pro a korábbi, 4.01-es, illetve 2.11-es drivert hivatott leváltani.

Ismeretes az is, hogy a letöltésnél hidegzuhany következett – a 4.1-es új IntelliPoint helyett ugyanis továbbra is a 4.01-es, a 2.2-es IntelliType Pro helyett pedig továbbra is a 2.11-es korábbi verziót kaptuk csak. Azonban nem hibáról volt szó, hanem csak a Microsoft lemaradásban volt a driverek elérhetővé tételével. Később ez hivatalosan is megtörtént – a letöltési linkek és a file-ok is a helyükön vannak.

Bár a driverek működésében apró külső változtatásoktól eltekintve nem lehetett komoly újdonságokat felfedezni, ezúttal rögtön nyilvánvalóvá vált a szerepük. Már akkor is sejthető volt, hogy kiadásukra valószínűleg a később megjelenő új Microsoft egerek és billentyűzetek (jobb) támogatása miatt van szükség, azonban ez a tény csak most, az új hardvereszközök megjelenésével vált nyilvánvalóvá.

A Microsoft összesen 5 egér- és 4 billentyűzettípust kínál (némelyeket párban) az alábbi árakkal:
Optical Mouse Blue: 34,95 dollár
Wireless Optical Mouse Blue: 44,95 dollár
MultiMedia Keyboard: 34,95 dollár
Natural MultiMedia Keyboard: 54,95 dollár
Wireless Optical Desktop: 84,95 dollár
Wireless Optical Desktop Pro: 104,95 dollár
Notebook Optical Mouse: 34,95 dollár

Matt Barlow, a Microsoft Hardware group product managere kissé távolabb mutatva megjegyezte, hogy ez évben még Bluetooth csatolású hasonló hardvereszközök is várhatók.

A Bluetooth csatolású Microsoft adatbeviteli eszközök bejelentéséhez érdekes adalék egy korábbi, májusi bejelentés a Bluetooth-támogatás Windows XP-be építésének csúszásairól. A Microsoft szóvivőjének akkori tájékoztatása alapján ugyanis azért nem tudják biztosítani a Bluetooth-támogatást, mert még túlságosan kevés olyan eszköz létezik, amely alkalmas lenne az operációs rendszer új funkciójának fejlesztés közbeni tesztelésére – a Microsoft pedig tökéletes munkát szeretne végezni. Feltételezhető, hogy az operációs rendszer ˝megvárja˝ a Microsoft Bluetooth csatolású hardvereszközeinek megjelenését…

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés