Connect with us

technokrata

A Microsoft a partnerek sikerének elősegítésére irányuló legújabb lépései

Laptop

A Microsoft a partnerek sikerének elősegítésére irányuló legújabb lépései

A ma bejelentett lépés a legutóbbi, de nem a legutolsó a Microsoft által az elmúlt néhány évben végrehajtott intézkedéssorozatban, amely arra irányul, hogy világszerte nagyobb lendületet kölcsönözzön a cég független szoftvergyártóinak és értékesítési partnereinek.

[sajóközlemény] A vállalat forgalmának több mint 95 százaléka partnereken keresztül zajlik, a kiemelt jelentőségű kis- és középvállalati szegmensben pedig – amely a Microsoft árbevételének több mint a felét adja – létfontosságú ez a változatos partneri ökoszisztéma ahhoz, hogy meg lehessen felelni az ügyfelek rendkívül széles körű követelményeinek. A közelmúltban a következő területeken hajtott végre beruházásokat a Microsoft.

1. Létrehozta a Kis- és középpiaci megoldások és partnerek csoportját (SMS&P), amelynek az a feladata, hogy tökéletesítse az ezen a területen ténykedő partnercégek árbevétel-szerzési modelljét és lehetőségeit, és hogy ebben a szegmensben is érvényesülhessen a Microsoft minden erőforrásának kedvező hatása.

2. A 2004-es pénzügyi évben világviszonylatban kétmilliárd amerikai dollárt fordít az ebbe a piaci szegmensbe tartozó megoldások, partnerkapcsolatok és erőforrások kibővítésére.

3. Kibővíti a Microsoft Certified Partner Programot, amely további erőforrásokkal segíti a független szoftvergyártókat a Microsoft-technológiákon alapuló piacképes szoftvertermékek kifejlesztésében és tanúsíttatásában, így azok még gyorsabban válhatnak Microsoft Certified Partnerré.

4. Új technikai esélyteremtő programokat kínálnak a független szoftvergyártóknak, így azok könnyebben hozzájuthatnak a Microsoft-platformokra és -termékekre épülő szoftvermegoldások fejlesztéséhez szükséges fontos képzési lehetőségekhez.



Szólj hozzá!

További Laptop

Technokrata a Face-en

Tesztek