Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Microsoft a kalózkodás miatt megváltoztatja a Windows aktiválási kulcsok generálási algoritmusát

Laptop

A Microsoft a kalózkodás miatt megváltoztatja a Windows aktiválási kulcsok generálási algoritmusát

Az Interneten elérhető programok segítségével bárki képes működő Windows aktiválási kulcsok tömegének előállítására – így aztán szinte korlátlan számú (illegális) Windows példány aktiválása végezhető el. Eddig.

A Microsoft ugyanis a kalózkodás miatt megváltoztatja a Windows aktiválási kulcsok generálási algoritmusát, ami egyben azt is jelenti, hogy az XPKeyGennel és hasonló kulcsgeneráló programokkal ezután nem lesz lehetséges működő aktiválási kulcsokat előállítani – persze az új algoritmus feltöréséig csak.

Az eljárás a jövőben megjelenő Windowsokat érinti – pillanatnyilag ez tehát a Windows .Net Servert (valamennyi változat) jelenti az RC1-től kezdve.

A jelenleg ˝forgalomban lévő˝ keygen programok egyébként egy átlagos számítógépen 5-10 percenként képesek egy működő aktiválási kulcs generálására, ami igen hatékonynak mondható, hiszen folyamatosan ˝dolgozva˝ ez egy nap alatt összesen 150-300 működő kulcsot – aktivált Windowst – jelent…



Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés