Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kivonja a piacról internetező eszközét a Gateway

Laptop

Kivonja a piacról internetező eszközét a Gateway

Egy újabb számítógépgyártó – ezúttal a Gateway – áll le Connected Touch Pad nevű webező eszközének gyártásával.

A gyártó az 599 dolláros eszközt az America Online-nal közösen fejlesztette ki, és tavaly novemberben mutatták be először. Mivel a termék iránti érdeklődés igencsak minimális volt, a gyártó már a múlt hónapban beszüntette a Touch Pad értékesítését.

Nem is olyan régen hasonlóképpen cselekedett a Sony, a Netpliance és a 3Com is, ugyanis ezen cégek mindegyike kivonta a piacról saját webező eszközét, mivel egytől-egyik hatalmasat buktak.

A különböző webező eszközök általában nem tartalmaznak merevlemezt, mivel a hagyományos személyi számítógépek egyszerűbb alternatívájának szánták őket. Azonban a legtöbb gyártó nem volt képes alacsony áron kínálni ezeket a gépeket, amelyek közel annyiba kerültek, mint egy alsó kategóriás PC. Az emberek ezért inkább egy ilyen, mégiscsak teljes értékű komputert vásároltak maguknak a butuska webező masinák helyett.

Nem árulta el a Gateway szóvivője azt, hogy a Touch Padből pontosan hány darabot is tudtak eladni, csupán annyit mondott, hogy a termék nem volt túl sikeres. Jelenleg a Compaq árusít egy iPaq MSN Companion nevű internetező eszközt 300 dolláros áron, illetve a The New Internet Computer Corporation van még a piacon egy Linux-alapú eszközzel, amely 200 dollárba kerül.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Laptop

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés