Connect with us

technokrata

Ezért nem jön az iMessage Androidra

imessage

Kütyük

Ezért nem jön az iMessage Androidra

Egy Apple vezető árulta el a titkot.

Sokan arra számítottak, hogy az iOS 10 bemutatásával végre hivatalosan is megjelenik az iMessage az Android rendszerre. Sajnos ez nem történt meg, hiába frissítette az Apple több szempontból is a szolgáltatást, ezen keresztül továbbra is csak a kaliforniai gyártó készülékeire küldhetünk üzenetet. Walt Mossberg, a recode újságírója ezzel kapcsolatban elárulta, hogy lehetősége volt személyesen is beszélni egy magasrangú Apple vezetővel, aki kifejtette, hogy már így is komoly kihívásokat okoz a napi egymilliárd üzenet kezelése, így nincs szükségük plusz, az Apple eszközeiért nem fizető felhasználókra.

imessage

Sőt, ezzel kapcsolatban meg is jegyezte, hogy ahogyan több más applikációjuk, úgy ez is azt a célt szolgálja, hogy a lehető legtöbben ruházzanak be egy Apple termékre. Emlékezetes, hogy korábban a Blackberry gondolkodott így, a kanadai gyártó csak az anyagi helyzetének megroppanása után döntött úgy, hogy a BBM Androidra és iOS-re elkészüljön. Mivel az Apple pénzügyi helyzete stabil, így erre vélhetően még jó sokáig várnunk kell.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek