Connect with us

technokrata

Hol van már a Nokia: ezek most a legnépszerűbb gyártók

smartphonerecord

Kütyük

Hol van már a Nokia: ezek most a legnépszerűbb gyártók

Meg fogsz lepődni, hogy kik szerepelnek jól a piacon!

Egy évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna, hogy a mobiltelefonos eladási listákra ne kerüljenek fel az olyan nagy nevek, mint a Sony vagy épp a Nokia. Pedig most épp ez a helyzet, az IC Insight felmérése alapján ugyanis az első negyedévet leginkább a kínai gyártók uralták. Természetesen a vezető hely továbbra is a Samsungé, a dél-koreai vállalat 81,5 millió telefont adott el, őket követi az Apple 51,6 millióval míg a dobogó legalsó fokára a Huawei állhat fel 28,9 millióval.

telefoneladas

A lista igazán csak ezután lesz érdekes, hiszen egymás után kínai vállalatok következnek, az Oppo után a Xiaomi és a Vivo jön, csak az LG “rondít bele” a képbe a 7. helyen. Ennek fényében nem meglepő, hogy a dél-koreai céget is kínaiak követik, a sort a ZTE, a Lenovo, a TCL (nálunk főleg az Alcatel modelljeikkel ismertek) és a Meizu folytatja. Egyedüli indiai gyártóként a Micromax szerezte meg a 12. helyet, a nálunk szinte ismeretlen vállalat a negyedév során 5 millió mobilt értékesített. Összehasonlításképp a Sony csak 3,4 millió eladott készüléket tud felmutatni, míg a Microsoft eszközeiből alig 2,3 millió darabot adtak el.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Technokrata a Face-en

Tesztek